Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Székely Andrea lehet a Kabóca új igazgatója

2008. június 18. 11:16
Három pályázat érkezett a Kabóca Bábszínház igazgatói posztjára április 28-án kiírt pályázatra. Az előző igazgató Kovács Gáborján a közelmúltban mondott le, a munkában a továbbiakban is részt venne, de az intézmény vezetését nem vállalja. A három pályázó közül ketten már dolgoztak a Kabóca Bábszínházban, Bíróné Bognár Ágnes 2000-től szervezői munkakört töltött be, 2006 óta pedig az ajkai bábszínházban ír és díszletez. Tamás Erzsébet 1993 óta a Kabóca bábszínésze és rendezője. A szakmai szakértői vizsgálóbizottság egyöntetűen Székely Andrea pályázatát támogatta, aki korábban a budapesti Kolibri Színház bábművészeti vezetője volt, - mondta a Vehírnek Porga Gyula alpolgármester, a bizottság elnöke. Székely Andrea kinevezéséről június 26-án dönt a városi közgyűlés. Az új igazgató megbízása július elsejétől 5 éves időtartamra szól majd.

Székely Andrea nem csak művészeti vezető, hanem rendező, művésztanár és elismert bábos. 1980 és 1992 között az Állami Bábszínházban dolgozott rendezőasszisztensként, majd 1998-ig a Kolibri Színház bábművészeti vezetője volt. Eközben 1983-tól 1987-ig a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában bábjátékot tanított. 2007 óta, jelenleg is a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola művésztanára. Tagja több szakmai szervezetnek, a Nemzeti Színház Felügyelő Bizottságának, 16 évig elnökségi tagja az UNIMA Nemzetközi Bábjátékos Szervezetnek;8 évig pedig a Magyar Színházi Társaság Bábművész Szövetségének; tagja az ASSITEJ Nemzetközi Gyerekszínházi Szervezetnek és az IBBY Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsa Egyesületének; valamint az ALELA Kulturális Egyesület elnöke. Szakmai munkásságát több díjjal is kitüntették. Számos szakmai kiadványban jelentek meg írásai, de folyamatosan jelennek meg önálló szakkönyvei is.

Füssy Angéla
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.