Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kapocs az önkormányzat felé

2011. január 24. 4:00
A 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, Stigelmaier Józsefné beszél terveiről, elképzeléseiről.

– A rendszerváltozás óta Hidasi Ferenc töltötte be a képviselőséget a Jutasi úti lakótelep ezen részén. A lakótelepen élek, így egyértelmű volt számomra, hogy ismét indulok a választásokon, hiszen naponta találkozom az itt élő emberek problémáival. Eddig is igyekeztem tenni az ellen, ami bántotta az emberek szemét. Október 3-án nekem adtak bizalmat a szavazók, komoly kihívás elé állítva, hiszen az elmúlt 10–11 évben nem sok változás történt ezen a területen. Szeretném, ha a lakótelepen lévő parkok megszépülnének, minden korosztály találna magának elfoglaltságot a KRESZ pályán, vagy éppen a Barátság parkban, ha közösségi életet élnének a lakók. Ha kell, egy parkőr gondoskodjon ezekről a területekről – mondja Stigelmaier Józsefné.


Stigelmaier Józsefné

– Rossz járdák, törött padok jellemzik a lakótelepet, nem törődtek igazán a környezettel, inkább csak látszatintézkedések valósultak meg. Szeretném érzékeltetni az itt lakókkal, hogy van képviselője a választókerületnek, kapocsként tekintsenek rám az önkormányzat felé. Mindenekelőtt szeretném, ha a parkok rendezettek lennének, eltűnne a szemét, de ehhez az itt élők segítségére, odafigyelésére is szükség van. Mint kutyatartó, elvárom a gazdáktól, hogy szedjék össze házi kedvencük után az utcán hagyott piszkot, hiszen a lakásukban sem hunynak szemet felette. Egy helyi rendelet értelmében tilos közterületen alkoholt fogyasztani, ezt gyakran nem tartják be nálunk, ez főleg az élelmiszerboltok közelében okoz problémát. Minden törvény annyit ér, amennyit betartunk belőle. Igaz a rendőrök is csak az autóból járőröznek, a kapualjakba, a parkokba ritkán néznek be. Közterület-felügyelő, polgárőr szinte nem is létezik erre. A közbiztonság javítása fontos feladat számomra. Várjuk a lakótelepi rehabilitációt megcélzó pályázati kiírást, amelyből számos fejlesztés megvalósulhat majd. Az itt lévő oktatási intézményekre is ráfér a felújítás – véli a képviselő. – Bőven akad rekonstrukciós munka a Vackor Bölcsődén, a Báthory iskolán, a Ringató Körzeti Óvodán, az Erdei Tagóvodán, de az idősek otthona és a Séf iskola is örülne ilyen jellegű támogatásnak.

– Igyekszem minél előbb megoldani a felmerülő problémákat, arra biztatom a választókat, bátran keressenek fel, ha segítségre szorulnak. Az elmúlt hónapokban is volt már rá példa, többek között buszváró épült a Munkácsy úton az onnan utazók nagy örömére. Terveim között szerepel, hogy évente több alkalommal területrendezéssel egybekötött bográcsozást tartsak a lakótelepen, erősítve a kapcsolatokat, hogy közösen tegyünk valamit a lakóközösségünkért.

Cseh Zoltán
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. ma 19:18 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. ma 0:11 Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni közélet Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. tegnap 20:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.