A 2011-es általános felvételi eljárásban összesen 53 450 államilag támogatott hallgatót vehetnek fel a felsőoktatási intézmények. A jelentkezési szabályokban idén nem lesz változás, ám a többletpontok mértéke – az emelt szintű érettségiért kapható pluszpontok kivételével – csökken. Az eljárási díj viszont nem emelkedik: legfeljebb három jelentkezés esetén továbbra is 9000 forint. A szeptemberben induló képzésekre február 15-ig lehet jelentkezni.
A felsőoktatási intézmények 2011-ben 53 450 államilag támogatott hallgatót vehetnek fel, ebből 40 610 tanulót alapképzésre, 2840-et egységes, osztatlan képzésre, illetve 10 ezret felsőfokú szakképzésre. 19 600 hallgató tanulhat majd államilag támogatott mesterképzéseken, doktori képzésen pedig 1300 hely áll rendelkezésre a felsőoktatási intézményekben.
Szabályok nem, a többletpontok mértéke azonban változik
A jelentkezési szabályok nem változnak idén, a többletpontok mértéke azonban igen: az emelt szintű érettségi kivételével ugyanis valamennyi egyéb jogcímen kevesebb többletpont kapható. Így például a középfokú (B2) komplex nyelvvizsgáért 28 pont, felsőfokú (C1) komplex nyelvvizsgáért 40 pont jár, de a nyelvvizsgákért összesen maximum 40 pont kapható. A minimális pontszám egyébként alapképzésben és egységes, osztatlan képzésben 200 pont.
Jó hír, hogy az eljárási díj összege idén sem emelkedik. Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is a 9000 forintos alapdíj érvényes. Ezért az összegért három képzésre lehet jelentkezni. Aki ennél több helyre szeretne felvételizni, annak jelentkezésenként 2000 forintot kell fizetnie. A hátrányos helyzetű jelentkezők 4500 forintos, a halmozottan hátrányos helyzetű jelentkezők 9 000 forintos kedvezményt kaphatnak a felvételi eljárás alapdíjából. Ehhez a jelentkezési lapjukon nyilatkozniuk kell a hátrányos helyzetükről, valamint csatolniuk kell az ezt alátámasztó igazolásokat is.
Jelentkezni továbbra is két módon, elektronikus és hagyományos, postai úton lehet. Az e-felvételizőknek nem kötelező dokumentumaikat is elektronikus úton benyújtaniuk, illetve az eljárási díjat is rendezhetik csekken. Fontos tudnivaló, hogy az e-felvételi hitelesítés vagy e-aláírás nélkül érvénytelen.
Akik hagyományos módon jelentkeznek, azok a már boltokban lévő Felsőoktatási felvételi tájékoztató kötetekben találnak jelentkezési lapot.
Több képzés közül választhatnak a jelentkezők
Az elmúlt évhez képest 841-gyel több képzés indul a különböző szinteken, hiszen idén 3256 alapképzés (tavaly 3100), 85 egységes és osztatlan (86), 1455 felsőfokú szakképzés (1199) és 3484 mesterképzés (3054) közül választhatnak a felsőoktatásba készülő jelentkezők.
Felvételi kiadványok
December 15-én került a boltokba a Felsőoktatási felvételi tájékoztató - 2011. szeptemberben induló képzések két kiadványa: az egyik az érettségizetteknek, a másik pedig a mesterképzésre készülő, már diplomával rendelkező fiataloknak szól. Az úgynevezett kék könyvek bevezetői és a felsőoktatási intézmények hirdetései a felvi.hu oldalán is elérhetők. A tájékoztatók mellett a Felvételi tájoló 2011 is segíti a jelentkezők eligazodását a felsőoktatás és képzési területek világában. A kiadvány bemutatja, hogy az egyes szakokon milyen tantárgyak tanulhatók, valamint a választható specializációkat, az elsajátítható kompetenciákat és a továbbtanulási lehetőségeket is sorra veszi. A Tájolót felvételi statisztikák, illetve a diplomások munkaerő-piaci kilátásairól szóló összeállítások is színesítik.
A 2011-es általános felvételi eljárás legfontosabb dátumai
– Jelentkezési határidő: 2011. február 15.
– E-felvételi hitelesítési határidő: 2011. február 23.
– Regisztrációs adatok megtekinthetők / regisztrációs csomagok kiküldése: 2011. április vége
– Már rendelkezésre álló dokumentumok (pl. középiskolai-bizonyítvány) benyújtási határideje: 2011. június 1.
– Érettségi, nyelvvizsga, felsőfokú végzettség igazoló dokumentumainak benyújtási határideje, sorrendmódosítás határideje: 2011. július 7.
– Ponthatárok megállapítása: 2011. július 21.