„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”– ezerszer halljuk, olvassuk, ballagási meghívókon és szalagokon, ismerőseink használják naponta A kis herceg idézeteit adagoló alkalmazást a facebookon. Antoine de Saint-Exupéry művének számos sora 1943 óta folyamatosan – 1946 óta Rónay Györgynek köszönhetően magyarul is – bekúszott a körülöttünk lévő világba.
1971-es kiadás
Mese kicsiknek és nagyoknak – hirdeti a Petőfi Színház plakátja műfajmegjelölésként. A műfaji és korosztályi kategória is elgondolkoztató és megkérdőjelezhető. „Míg A Kis Herceg a gyermekeket vezeti a mesében számukra teljesen természetes módon, vagyis a Föld különböző állataival beszélget, egyik bolygóról a másikra vándorol, aközben a Pilóta a felnőttek szemüvegén át figyeli és éli meg a történteket. Végül a két út találkozik egymással, így jön létre a katarzis gyermek és felnőtt számára egyaránt” – olvashatjuk a műsorfüzetben, s a Juhász Róza rendezte darabot megnézve bizony vitába is szállunk ezekkel a mondatokkal.
Juhász Róza
Az kétségtelen, hogy ehhez a műhöz hozzányúlni, színpadra állítani nagy bátorság kell. Eltalálni a fikció, a mesevilágként is emlegetett miliő koncentrációját úgy, hogy ez mégis követhető legyen, s a mögöttes üzenetek minél kevésbé didaktikusan jelenjenek meg, roppant nehéz, s ez az, amibe láthatóan itt-ott bele is tört a színpadra álmodók bicskája.
Pej Levente, Földi László és Oszvald Balázs
Míg a regény ritmusa egyenletes, addig a darab néhol lassú, majd, mintha behozni akarná az elvesztett perceket, úgy gyorsul fel. A prológust vetítés kíséri, a bérletes diákközönség ekkor még tátott szájjal figyeli a számára szokatlan effektet a színpadon. Majd a pilóta és a kis herceg végtelenítetlennek tűnő dialógusa a homokdűnékre cseppet sem hajazó díszletkupacokon, már erősen mocorgásra készteti a közönséget. Ekkor még a „Rajzolj egy bárányt” – huzakodás, a végszóra lepottyanó propeller, Földi László orgánuma és a kibontakozás iránt érzett nézői kíváncsiság húzza az előadást. Minden elismerés a címszerepet játszó Oszvald Balázsnak és Pej Leventének (én az előbbi által megformált kis herceget láttam) a rengeteg szöveg elsajátításáért, az, hogy valós színészi alakításról mégsem beszélhetünk (egyforma hangszín, iskolai prózamondó versenyekre kísértetiesen emlékeztető intonáció és gesztusok, olyan zavaró és elidegenítő beszédtechnikai hibák, mint a modorosan ejtett „légyszíííves”) mégsem a gyerekek hibájának róhatók fel.
Terescsik Eszter
A kevély rózsa (Terescsik Eszter) folytonos jelenléte a színpadon összezavaró, az egymás mellett elbeszélésre épülő helyzetkomikum vicces és fogható gyerekkorban is, azonban a fikció és valóság itt, majd az utazások alatt nehezen választható el számukra. A bolygók bemutatása is a pilóta-rózsa-herceg hármasával történik, s a Földön is frízként a színpadon lévő szereplők szerepe nem tiszta (Akkor ott van a rózsa valóban, vagy nincs? Akkor miért vágyik haza hozzá? Miért nem hallja a pilóta a párbeszédüket? Tényleg együtt utaznak?), a gyerekek számára nehezíti a befogadást.
Benczédi Sándor, Oszvald Balázs és Földi László
A bolygók és lakói bemutatásának kis betétei jól eltaláltak. A díszletek itt látványosak (Libor Katalin munkája), a karakterek erősek. A király – Benczédi Sándor – képi megjelenése megszólalásig emlékeztet a könyvben található Saint-Exupéry-rajzokra, ő nagyon jól tart görbe tükröt az értelmetlenül hatalomért lihegésnek.
Oszvald Balázs és Bakody József
Keresztes Gábor hiúja, főleg a második, pusztulást mutató felbukkanáskor erős, Háromszéki Péter földrajztudósa mondjuk megtanulhatná a szöveget, de Bakody József elesett lámpagyújtogatóját lehet sajnálni, berzenkedni a pénzt mániákusan számolgató, üzletembert hitelesen hozó Máté P. Gábortól, azonban az igazi telitalálat Szűcs László iszákosa. A díszlet – mintha egy Unikumos üvegen élne, amit körüllengenek az üres palackok, és a szövege (Mit csinálsz? Iszom. Miért iszol? Hogy felejtsek. Mit? Hogy iszom) sokkal karakteresebben rajzolódik, mint a könyvben, itt a dramaturg (Deres Péter) munkáját dicséri. Mint ahogy a világok széteséskor hallható párbeszédek, a Perjési Hilda játszotta okostojás virág rontott közmondásai, a szólásmondások összekutyulása eléri az általános iskolások ingerküszöbét is.
Máté P. Gábor
Színpadtechnika híján látni az emelvény tetején játszó „bolygólakókat” tologató színpadi munkásokat, azért ez vicces.
A Föld nevű bolygó eseményeire, hiába új felvonás, láthatóan elfáradnak a nézőtéren ülő diákok, egy-egy poénnál – vagy, amit ők annak vélnek – még nevetnek kicsit, de egyre több a mocorgás, a pótcselekvés – amit maximálisan meg is értek.
Perjési Hilda
A kulcsfontosságú rókás-megszelidítős rész nagy erkölcsi mondanivalója „nem jön át”, maximum az idősebb kísérőtanárok szeme lesz fátyolos. Kuna Károly alakította róka hiába szelídül meg, ennek jelentősége elsikkad, a darab ritmusváltása nem jön ki jól. Baranyi Péter ugyan két lábon járó kígyó, nem félünk tőle, és a kis herceggel kötött szövetsége, és az, hogy akkor ez halál vagy csak jegy, vissza a B-612-es kisbolygóra nem egyértelmű a gyerekeknek, ezzel a mű lényege elsikkad, és a beharangozóban beígért katarzis elmarad.
Kuna Károly
Az, hogy a gyerekbérletes előadáson a félrebeszéléseken és az alkoholizmus ábrázolásán tudnak önfeledten nevetni, hiszen ehhez van képük, ehhez tudnak visszacsatolni – szomorú. Az, hogy nem kell szájbarágós színházat csinálni – egyértelmű. Az pedig, hogy a pedagógusoknak, szülőknek, bőven marad feladatuk otthon, az iskolában, hogy a kicsik fejében helyre tegyék a látottakat – az igen valószínű.
Földi László és Oszvald Balázs