Hagyományteremtő céllal ma reggel 8 órakor Porga Gyula polgármester közgyűlést megelőző háttérbeszélgetést tartott a sajtó képviselői számára. A találkozón a polgármester részletesen beszámolt a holnapi ülés napirendi pontjairól. A 15 pont között számos formális téma található, de pár kérdésben bizony hosszabb politikai csatározás is elképzelhető.
A csütörtöki közgyűlés dönt az önkormányzat által alapított kitüntetésekről szóló rendeletről. Ebben a kérdésben több módosító indítvány is érkezett, tehát elhúzódó vitára lehet számítani. Ehhez hasonlóan a belváros-rehabilitációs projekt konzorciumi szerződésének jóváhagyása, a Raffay Béla szobrászművész által készített, és a városnak ingyen felajánlott Wass Albert szobor kérdése, valamint az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás 2010-es tevékenységéről szóló tájékoztató is kemény politikai vitát generálhat.
Amennyiben a legfrissebb információra kíváncsiak a közgyűlés eseményeit illetően, holnap reggel 8 óra után kattintsanak a vehir.hu-ra, és kísérjék figyelemmel online tudósításunkat.

