A mieinknél jóval esélyesebb Debrecen, Fradi és Vác elleni vereségét követően az NB I előző fordulójában Érden megszerezte idei első pontját a Veszprém Barabás KC (29:29). A VBKC hátránya jelenleg két pont a középmezőny utolsó, nyolcadik helyén álló érdiekkel szemben, így kijelenthető, hogy szombaton a sereghajtó Újbuda együttese ellen kötelező a győzelem az alapszakasz végelszámolásakor az 5-8. helyezésre vágyó bakonyi hölgyek számára.
Érdekesség, hogy a fővárosiak első, s egyben utolsó pontjaikat a bajnokság 2. fordulójában szerezték meg az ez idáig szintén két pontot gyűjtő szekszárdiak vendéglátójaként. Ökrös Csaba tanítványai tehát tavaly szeptember eleje óta nem szereztek pontot az első osztályban. A két együttes őszi meccsén magabiztos veszprémi siker született (24:31).
Intő jel lehet ugyanakkor, hogy az újbudaiak az előző körben hazai pályán mindösszesen öt találattal maradtak alul a Dunaújváros ellen (19:24). A két alakulat közötti tudáskülönbség alapján azonban kijelenthető, hogy amennyiben Farkasék kellően koncentrálnak, úgy a vendégeknek aligha lehet esélye borítani a papírformát.
1. Győri Audi ETO KC | 15 | 15 | – | – | 515–346 | +169 | 30 |
2. Ferencvárosi TC | 15 | 12 | 1 | 2 | 483–388 | +95 | 25 |
3. DVSC-Korvex | 15 | 12 | – | 3 | 470–391 | +79 | 24 |
4. SYMA Váci NKSE | 15 | 11 | – | 4 | 498–385 | +113 | 22 |
5. Dunaújvárosi REK | 16 | 9 | 1 | 6 | 480–421 | +59 | 19 |
6. Alcoa Fehérvár KC | 16 | 8 | – | 8 | 464–480 | –16 | 16 |
7. Békéscsabai ENK SE | 15 | 7 | 1 | 7 | 408–388 | +20 | 15 |
8. ÉTV-Érdi VSE | 15 | 5 | 1 | 9 | 420–439 | –19 | 11 |
9. Veszprém Barabás KC | 15 | 4 | 1 | 10 | 414–445 | –31 | 9 |
10. Siófok KC | 15 | 3 | 1 | 11 | 368–487 | –119 | 7 |
11. Újbuda TC | 15 | 1 | – | 14 | 329–521 | –192 | 2 |
12. UKSE Szekszárd | 15 | 1 | – | 14 | 363–521 | –158 | 2 |
Női kézilabda NB I, 16. forduló:
Január 29. (szombat) 18.00
Veszprém Barabás KC–Újbuda TC
Veszprém Aréna