Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

196 milliárd forint eva-bevételt várnak

2011. január 30. 2:00 // Forrás: MTI
Az eva körbe azok a vállalkozások tartoznak, amelyek évi bruttó (áfával növelt) árbevétele nem haladja meg a 25 millió forintot.

Az idén 196,1 milliárd forint egyszerűsített vállalkozói adóbevételre (eva) számít a költségvetés, ami közel 8 százalékkal több a múlt évben befolyt eva összegénél. A múlt évben az eva körbe tartozó vállalkozások 181,9 milliárd forint evát fizettek be az adóhivatalnak, ami gyakorlatilag megegyezik az előirányzattal (182,6 milliárd forint), és 7,2 százalékkal meghaladta a 2009. évi befizetést. A többletre magyarázatot adhat az eva kulcsának emelése: árbevételre vetítve, a 2009-ben alkalmazott 25 százalék helyett 2010-ben 30 százalék volt a kulcs. A parlament által megszavazott 2011. évi költségvetési törvényben erre az évre 196,1 milliárd eva előirányzat szerepel, ami 7,8 százalékos bevételi többletet eredményezhet.

Az elfogadott költségvetési törvény a további évekre is rögzíti az eva-bevétel irányszámait, így 2012-re 208,5 milliárd forintot (6,3 százalékos többlet), 2013-ra 224,4 milliárdot, 2014-re 242,8 milliárd forintot tervezett be a kormány.

Az eva körbe azok a vállalkozások tartoznak, amelyek évi bruttó (áfával növelt) árbevétele nem haladja meg a 25 millió forintot.

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.