Takács Szabolcs a kórház igazgatósága élén, erről döntöttek a képviselők a megyegyűlésen január 27-én, a Megyeháza Szent István termében - közölte a Veszprém Megyei Önkormányzat honlapja.
Zárt körben tárgyaltak az aljegyzői pályázat elbírálásáról, melyről nyilvános tájékoztatás nem történt. Döntés született arról, hogy a Veszprém Megyei Levéltár Pápai Levéltára vezetői posztjára Somfai Balázs kerül.
A napirendek között szerepelt a Veszprém megyei gyermek- és ifjúsági közalapítvány kuratóriumának megválasztása, a megyei önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet, valamint a Tapolca és Környéke Kistérségi Többcélú Társulással kötött pedagógiai szakszolgálat ellátásáról szóló megállapodás módosítása.
Ugyancsak módosították a képviselők a megyei kórház alapszabályát, majd elfogadták az intézmény 2011 évi üzleti tervét. A kórház igazgatóságának tagjai körébe Takács Szabolcs került, aki a grémium elnöki posztját is betölti.
Beszámoló hangzott el a megyei területfejlesztési tanács 2010. évi munkájáról, illetőleg a támogatott fejlesztésekről.