Alsó-Ausztriából érkeztek vendégek a megyeházára, ahol Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, Kovács Norbert alelnök és Kovács Zoltán, a veszprém megyei kormánymegbízott fogadta őket. A találkozó elején a házigazda rövid tájékoztatást adott az elmúlt hónapok hazai eseményeiről, a megyében történt változásokról. Ezután a vörösiszap-katasztrófa történéseit elevenítette fel, hozzátéve, hogy a hazai és a nemzetközi támogatások, az összefogás, milyen sokat jelent a helyreállítás során.
Hans Penz, Alsó-Ausztria Tartmonányi Parlament elnöke megemlítette, hogy szívesen jön mindig a testvérmegyébe, hogy az itt élő barátokkal találkozhasson. Együttérzését fejezte ki a katasztrófa miatt, és egyúttal az eddigi segítségnyújtás mellett újabb adományt is hozott a károsultaknak. Dicsérte a megyében élők gyors, határozott tevékenységét, a közös cselekvést. Támogatásáról biztosította a megyei vezetést, és bátorítólag szólt az ország előtt álló feladatokról.
Ezt követően átnyújtotta az 50 ezer eurós adományt igazoló dokumentumot. Kérte, használják fel a pénzt a térség helyreállítására, az ott élők boldogulására. Lasztovicza Jenő megköszönte az ajándékot, és ígéretett tett, hogy az összeget a közösségek céljainak megfelelően hasznosítják majd, és elszámolnak vele, mint ahogy a többi támogatással is.
