Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jövőre tiszta lappal indulhatnak az önkormányzatok

2011. január 31. 0:05 // Forrás: MNO, MTI
Az állam még az idén fel kívánja számolni a szektor működési nehézségeiből fakadó adósságokat.

Jövőre pénzügyileg tiszta lappal indulhatnak az önkormányzatok, ez azt jelenti, hogy az állam még az idén fel kívánja számolni a szektor működési nehézségeiből fakadó adósságokat – közölte a Belügyminisztérium államtitkára az MTI-nek adott interjújában.

Tállai András elmondta, a 2011-es költségvetésben 31 milliárd forintot különítettek el a működési nehézségekkel küzdő önkormányzatok egyedi támogatására. Hozzátette: ebből a keretből csak a működési jellegű adósságokat kívánják felszámolni, a más célú hitelfelvételeket, kötvénykibocsátásokat ez nem érinti. Közölte, az idén újra akarják szabályozni az önkormányzatok helyét és szerepét az alkotmányban, majd ezt követően egy új önkormányzati törvényben.

Mint fogalmazott, ez számos kérdést felvet, köztük azt: szükséges-e, hogy a legkisebb településeknek is önálló polgármestere, képviselő-testülete, bizottságai és jegyzője legyen. Azt kell mindenekelőtt tisztázni, milyen típusú önkormányzatokra van szükség Magyarországon – fűzte hozzá. Elmondta, alternatíva lehet, hogy a kisebb lélekszámú településeket akár választott elöljárók is vezethetnék, így ezeknek a kistelepüléseknek nem lenne sem képviselő-testülete, sem bizottsága.

Az elöljáróknak ugyanaz lenne a feladata, és ugyanolyan jogai lennének, mint a polgármesternek és a képviselő-testületnek, így az adott település érdekeit kellene képviselniük. Jelezte: ismernek jó nemzetközi példákat, ezeket tanulmányozni fogják. Tállai András ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, ha ezen a szinten változtatnak az önkormányzati rendszeren, akkor az „alapjaiban megváltoztatja az egészet”. Elmondta, a következő ciklustól várható változásokat az indokolja, hogy jelenleg egy szétaprózódott és nagy költségekkel terhelt rendszer van Magyarországon. Az „én váram” szemlélet helyett a térségben való gondolkodás kerülhet előtérbe – fogalmazott.

Az államtitkár szerint meg kell nyitni a főváros és a kerületek viszonyának vitáját is, és szükség van egy új fővárosi törvényre, ám ennek részleteiről az érdekeltek bevonásával történő konzultáció után érdemes beszélni. Tállai András szólt arról is, hogy jövőre a pénzügyi szempontból rendbe tett önkormányzatoknak már kevesebb feladata lesz, hiszen számos hatáskör átkerül a kormányhivatalokhoz, illetve a későbbi járási hivatalokhoz. Elmondta, az igazgatási feladatok mellett a közoktatás is állami feladat lehet, és az egészségügyet is szeretnék önkormányzati szempontból rendezni, így a jövőben már csak a tipikusan helyhatósági feladatok maradnak helyben. Ezáltal egy sokkal hatékonyabb költségvetésű, az állam által jobban finanszírozott önkormányzati rendszer jön létre vélhetőleg már 2012-ben – tette hozzá.

Az önkormányzatok nem működési célokat szolgáló hiteleivel, kötvénykibocsátásával kapcsolatban azt mondta: ezt át kell tekinteni, és alaposan fel kell mérni, majd amikor már egyértelműen látható a probléma nagysága, koncepciót dolgoznak ki. Elmondta, azt szeretnék, ha a jövőben az Állami Számvevőszéknek vagy valamelyik miniszternek is szerepe lenne az önkormányzatok hitelképességének a vizsgálatában, a hitelfelvétel engedélyezésében. Az államtitkár úgy látja, az önkormányzati vagyonnal rosszul vagy felelőtlenül gazdálkodó közéleti személyekkel, polgármesterekkel vagy képviselő-testületekkel szemben szankciót kellene alkalmazni.
 

 

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.