A Veszprém Megyei Bíróságon február 1-jén folytatódott a Cozma-ügy tárgyalása. A bíróság elsőként Pásztor István volt válogatott és veszprémi kézilabdázót hallgatta meg, aki szintén a Patrióta Lokálban tartózkodott Marian Cozma meggyilkolásának éjjelén. A lenti verekedés őt is váratlanul érte, négy csapattársára – Marian Cozmára, Zsarko Sesumra, Ivan Pesicre és Uros Vilovszkira – támadtak rá, valaki felkapott egy széket, és megpróbált azzal a kézilabdázók felé ütni.
Pásztor István nyomozati vallomásában szerepel, hogy egyik barátja szólt neki aznap este: „Én megyek föl, mert itt vannak az enyingi cigányok, szerintem balhé lesz.” A tanú százszázalékosan felismerte Sztojka Iván harmadrendű vádlottat a verekedők között, de Németh Győző másodrendű vádlottal és Raffael Sándor elsőrendű vádlottal kapcsolatban nem emlékszik ilyesmire. A lenti dulakodásban „egyértelműen a kézilabdásokat támadták”.
A második tanú, a Patrióta Lokál egyik dolgozója szerint „szokásos szombati tömeg volt”. A pult mögött állva csak arra lett figyelmes, hogy az emberek a pult felé nyomulnak, verekedés és dulakodás volt, „egy roma személy székkel ütötte Cozmát”. A fentről érkezőktől értesült arról, hogy Cozmát megszúrták.
„Azt láttam, hogy Cozma feküdt a földön, és ütötték, rúgták” – vallotta egy beidézett fiatalember. Az eseményekre két év távlatából már nem emlékezett pontosan, így kérte nyomozati vallomásának felolvasását, melyben szerepel, hogy hallotta, valaki azt kiabálja „üsd le székkel”.
Délután elsőként Antalik László hetedrendű vádlott volt feleségét hallgatták meg, aki nem tagadta meg vallomástételt. Nyomozati vallomásában szerepel, hogy 2009. február 8-án Németh Győző felhívta, és pénzt kért férjétől. Ők ezen nagyon összevesztek, mivel a tanú édesanyjától kért kölcsön 300 ezer forintot, de ennek ellenére 150 ezer forinttal 17-18 óra között távozott otthonukból Antalik László. Amikor hazajött, „még nem tudtuk, mit csináltak”.
A hetedrendű vádlott este 8-9 körül érkezett haza. Azt mondta volt feleségének, hogy Németh Győző megkérte rá, Hegyeshalomnál váltson nekik eurót, „Győző megemlítette, hogy olyan komoly dolgot csináltak az éjszaka, amiért életfogytot is kaphatnak”. Mikor Antalik László megérkezett, ijedtnek tűnt, de a tanú vallomása szerint az interneten olvasott hírekből értesültek arról, hogy Németh Győzőt és Raffael Sándort gyanúsítják a veszprémi gyilkossággal.
A Patrióta Lokál üzletvezetője volt a keddi tárgyaláson utoljára meghallgatott tanú. A pult mögött tartózkodott aznap este. Üvegcsörömpölést hallott, kinézett és látta, hogy Cozmát lökdösik.
A tanú elmondta, hogy a kézilabdázók állandó vendégei voltak a szórakozóhelynek, soha nem volt velük probléma. A dulakodás során is csak „annyit láttam, hogy a tömeg fölött megjelenik egy szék lába, de nem láttam, hogy személyt ütöttek-e vele.” A fény felkapcsolása után mindenki távozott, fél óra múlva be akartak zárni. Egy munkatársától értesült arról, hogy „késelés volt”.
A tárgyalás szerdán újabb tanúk meghallgatásával folytatódik.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta Lokál előtt. Segítségére siető sporttársait, a szerb Zsarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

