A nagypapák találkozóján az unokák számában Vocskó György, a MAFC edzője szerzett vezetést Nyári Sándorral, a Veszprém mesterével szemben, hiszen a közelmúltban megszületett a harmadik trónörökös.
Kemény kéthetes munka előzte meg a mérkőzést a Veszprém számára, azonban ismét többen levelező-tagozaton látogatták az edzéseket. A hét közepén derült ki, hogy a csapatkapitány, Seck György munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudja vállalni a szombati mérkőzést, amely péntekről a MAFC kérésére lett másnapra téve. A fogadkozások ellenére az első pillanattól görcsösen és sok hibával játszottak a bakonyiak, a nyitásfogadások kritikusak, a feladások ötletszerűek voltak, a szélsőütők hibát hibára halmoztak. A rendkívül rapszodikus játék ellenére az első szettben reális győzelmi esélyt szalasztott el a vendégcsapat, hiszen 23:23-nál Cziczó Gábor hálóba nyitott, majd egy ártatlanul átpattanó, és a bakonyiak térfelére akadálytalanul lehulló labda jelentette a kegyelemdöfést (1:0).
A második és harmadik játszma szinte azonos koreográfia szerint zajlott. A részsikertől felpörgő hazaiaknak szinte minden sikerült, a Veszprém szélsőütői egy-egy jó megoldás után két-három bántó hibával hozták egyre nehezebb helyzetbe csapatukat. A feladócsere sem hozott jelentős változást, a nyitásfogadási zavarok és a támadók felelőtlen hálójátéka esélyt nem adott a listavezetőnek. A látottak alapján a MAFC győzelme bár meglepő, de teljesen megérdemelt.
Férfi röplabda Extraliga, középszakasz, az 5-9. helyért, 5. forduló:
MAFC-BME-Mapei–Company Nyelviskola-Veszprémi RC 3:0 (23, 18, 18)
Káposztásmegyer, 40 néző. Játékvezetők: Tillmann, Szabó Zs.
MAFC: VOCSKÓ M. 4, TAKÁCS G. 11, Jahn 13, SZAPPANOS M. 12, Tari 2, MOLNÁR I. 9. Csere: Tihanyi (liberó). Edző: Vocskó György, Novák László.
Veszprém: Dolgos 3, Cziczó 5, Németh Z. 7, Tóth T. 11, Németh E. 5, Czintula M. 6. Csere: Horváth Á. (liberó), Puspán. Edző: Nyári Sándor.
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 6:6, 11:6, 15:10, 17:11, 17:15, 21:18, 22:22. 2. játszma: 8:6, 13:7, 18:11, 19:15, 23:17. 3. játszma: 8:5, 15:10, 19:15, 23:17
Edzői értékelések
Vocskó György: - A szezon első olyan mérkőzése volt, amikor mindenki kellőképpen motiváltan, koncentráltan, önmagához méltóan játszott. Bízom benne, hogy ezt stabilizálni tudjuk, és akkor nyugodtan nézhetünk a jövőbe.
Nyári Sándor: - Akik ott voltak az edzéseken, kemény tíz nap után vannak. Akik levelező-tagozaton edzenek, sokszor több kárt csinálnak, mint hasznot. A mérkőzésen jelenlévők közül többen azt mondták, hogy úgy tűnt, mintha én akartam volna legjobban a győzelmet. Hétvégén gondolkoznom kell a hogyan továbbon...