Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 3. Tímea
Veszprém
19°C
2026. május 3. Tímea
Veszprém
19°C

közélet

Jelentősen csökkent a kötelező ára Aki nem vált biztosítót, stagnáló, vagy emelkedő biztosítási díjra számíthat jövőre. Kétmillióan is válthatnak. 2010. november 2. 0:03 Megszűnik az átmeneti szállás A devecseri Dankó-telepen élő romák közül a zeneiskola három tantermében több mint 40 embert helyeztek el. 2010. november 2. 0:01 Mozog a vörösiszap-tározó A megsérült vörösiszap-tározó északi gátján több repedés van, közülük kettő nagyjából fél méter széles és 25-30 méter hosszú. 2010. november 1. 14:17 Szándék volt! Közel kétezren fogadták el az együttesek és a szervezők meghívását, hogy jegyvásárlásukkal segítsenek a devecserieknek és kolontáriaknak. 2010. november 1. 11:47 Hétfőre elkészül az új kolontári híd A szerkezet a megsemmisült és a még lakható településrészt, a Kossuth és a Malom utcát köti össze. 2010. november 1. 0:05 Fertőtlenítőszert loptak Két kanna, 75 ezer forint értékű fertőtlenítőszert tulajdonított el szombaton délután ismeretlen tettes Devecserben. 2010. november 1. 0:04 Helyszíni bírság: 100 ezer forint A szabálysértési törvény módosítását indítványozza három fideszes politikus: Kósa Lajos, Tarlós István és Kovács Zoltán. 2010. november 1. 0:03 Leállítják a szennyezőanyagok elszállítását Devecser 21 elöntött utcájában, a közvetlen lakókörnyezet takarításával hétfő estig végeznek. 2010. november 1. 0:01 Fellebbezett a Mal Zrt. Tízmillió forint kártérítést ítélt meg a vörösiszap-katasztrófa egyik devecseri károsultjának a Fővárosi Bíróság. 2010. október 31. 14:00 Segítség várható az USA-ból Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke és Maximilian Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke járt az iszapkatasztrófa helyszínén. 2010. október 31. 4:11 Egy emléknap üzenete Közeleg november 2-a, halottak napja. Az emberek többsége azon gondolkodik, milyen koszorút, mécsest vigyen ki szerettei nyughelyére. 2010. október 31. 4:00 Itt a talpra állás költségvetése A jövő évi költségvetés a családok erőteljes támogatását, az üzleti szféra levegőhöz juttatását, és a közszféra karcsúsítását tűzi ki célul. 2010. október 31. 0:05 Fokozott készültség A tolvajok általában a figyelmetlenséget és az óvatlanságot használják ki. Csak a legszükségesebb értékeinket vigyük magunkkal a temetőkbe. 2010. október 31. 0:04 Megtelt a tározó Még mintegy 10 ezer köbméternyi vörösiszapot és szennyezett földet kell elszállítani Devecserből a bontási munkálatok megkezdése előtt. 2010. október 31. 0:03
... 1255 1256 1257 1258 1259 ...
sport
Kós 100 méter háton is nyert, világcsúcs született Fort Lauderdale-ben Kós Hubert 100 méteres hátúszásban első-, 200 méter vegyesen pedig második lett a Fort Lauderdale Open elnevezésű viadalon, ahol az amerikai Gretchen Walsh női 100 méter pillangón világcsúcsot ért el szombaton. VEHIR-VESC: a királynék városában dől el a bajnoki cím sorsa A BVSC-Zugló egyenlített a VEHIR-VESC ellen a női rölabda NB I Liga döntőjében, miután szombaton 3-0-ra nyerni tudott. Az aranyérem sorsa így jövő szombaton Veszprémben fog eldőlni. Lukács hét gólja és tíz gólpassza ellenére kikapott az Elverum Lukács Péter hét gólja és tíz gólpassza ellenére az Elverum HB 26-26-os döntetlen után hétméteresekkel kikapott a Drammentől a norvég férfi kézilabda-bajnokság elődöntő szombati, első mérkőzésén. Férfi kézilabda EK: az északmacedón Ohrid lesz a Tatabánya ellenfele a döntőben Az északmacedón GRK Ohrid lesz a Tatabánya ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa döntőjében. Női kézilabda MK: a Debrecen lesz a Győr ellenfele a döntőben A Debrecen lesz a Győr ellenfele a döntőbenA Debrecen lesz a Győr ellenfele a női kézilabda Magyar Kupa vasárnapi fináléjában, miután a tatabányai négyes döntő második találkozóján 28-23-ra nyert a Mosonmagyaróvár ellen. Magabiztosan nyert az Insedo Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK 94-63-ra legyőzte a HÜBNER Nyíregyháza BS együttesét az NB I/B Piros csoport 5-8. helyéért zajló párharcának első mérkőzésén. Naményi Márk együttese jelentős előnnyel várhatja a jövő heti visszavágót. Championship: csapattársai szerint Tóth Balázs a Blackburn legjobbja Csapattársai Tóth Balázst választották az idény legjobbjának az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Blackburn Roversnél. Kós újabb sikere, Pádár megint Eb-szintet úszott Fort Lauderdale-ben Kós Hubert újabb győzelmet aratott, Pádár Nikolett pedig ismét Európa-bajnoki szintet úszott a Fort Lauderdale Open elnevezésű viadalon. Miami Nagydíj: kettős McLaren-siker a sprintfutamon A világbajnoki címvédő Lando Norris nyerte a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati sprintfutamát. Superbike-vb: Bulega sporttörténeti győzelmet aratott a Balatonnál Az összetett éllovas olasz rajt-cél győzelmet aratott a superbike-világbajnokság negyedik versenyhétvégéjének szombati első viadalán, a sorozat magyarországi állomásán, melyet a Balaton Park Circuiten rendeztek Balatonfőkajáron.  
kézilabda
Lukács hét gólja és tíz gólpassza ellenére kikapott az Elverum Lukács Péter hét gólja és tíz gólpassza ellenére az Elverum HB 26-26-os döntetlen után hétméteresekkel kikapott a Drammentől a norvég férfi kézilabda-bajnokság elődöntő szombati, első mérkőzésén. Férfi kézilabda EK: az északmacedón Ohrid lesz a Tatabánya ellenfele a döntőben Az északmacedón GRK Ohrid lesz a Tatabánya ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa döntőjében. Női kézilabda MK: a Debrecen lesz a Győr ellenfele a döntőben A Debrecen lesz a Győr ellenfele a döntőbenA Debrecen lesz a Győr ellenfele a női kézilabda Magyar Kupa vasárnapi fináléjában, miután a tatabányai négyes döntő második találkozóján 28-23-ra nyert a Mosonmagyaróvár ellen. Női kézilabda MK: a Ferencváros legyőzésével a Győr az első döntős Elsőként a Győr jutott fináléba a női kézilabda Magyar Kupában, miután a tatabányai négyes döntő szombati, első találkozóján 32-28-ra legyőzte a címvédő Ferencvárost. Férfi kézilabda EK: Tóth Edmond az utolsó tíz percben már érezte, hogy a Tatabánya nem veszíthet Tóth Edmond vezetőedző az utolsó tíz percben már érezte, hogy a Tatabánya nem veszítheti el a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjének pénteki visszavágóját a bosnyák RK Izvidac ellen. Könnyedén nyert a címvédő One Veszprém A házigazda One Veszprém HC könnyedén, 41-34-re diadalmaskodott a Carbonex-Komló felett a férfi kézilabda NB I alapszakaszának szombati mérkőzésén, a 24. fordulóban.  Ónodi-Jánoskúti öt gól mellett hat gólpasszt adott Ónodi-Jánoskúti Máté öt gólja és hat gólpassza ellenére az USAM Nimes Gard 33-28-ra kikapott a Sélestat Alsace HB otthonában a francia férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Férfi kézilabda EK: első magyar csapatként döntős a Tatabánya A Tatabánya döntőbe jutott a férfi kézilabda Európa Kupában azzal, hogy pénteken saját közönsége előtt 37-34-re legyőzte a bosnyák RK Izvidac együttesét. Női kézilabda MK: a Győr véget vetne a Ferencváros remek sorozatának A női kézilabda Magyar Kupa hétvégi, tatabányai négyes döntőjében a bajnok Győri Audi ETO KC véget vetne a Ferencváros remek sorozatának, a legutóbbi négy idényben ugyanis a fővárosiak nyerték a trófeát. Megalakult a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatósága Megalakult a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) utánpótlás-fejlesztési igazgatósága, amely pénteken megkezdte munkáját Pitz András vezetésével.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.