Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Akcióban az almakommandó Összesen háromszáz kiló almát osztanak szét az iskolákban, hogy felhívják a figyelmet a hazai termékek fontosságára. 2009. szeptember 22. 10:12 Bajnai Gordon a Nagy Almában A miniszterelnök hétfőn New Yorkban befektetési bankházak vezetőivel találkozott, akiket gazdaságunk helyzetéről tájékoztatott. 2009. szeptember 22. 8:48 Csontváz-csörte Dagadó ár, amely lassan de biztosan sodorja ki az önkormányzati, állami, titkosszolgálati szekrényekből a csontvázakat. 2009. szeptember 22. 8:20 Előzetesben a hatból öten A múlt csütörtökön őrizetbe vett hat gyanúsított közül B. Iván előzetes letartóztatását nem rendelte el a bíróság. 2009. szeptember 21. 13:37 Rekord az Egészségváros programban Négyezer érdeklődő, kétezer szűrővizsgálat, hatvan véradó és több mint négymillió forint adomány a megyei kórháznak. 2009. szeptember 21. 11:21 Megszentelték a Szent Margitot A templom épületét ugyan átadásakor és minden egyes módosítás után megáldották, ám megszentelésére csak vasárnap kerülhetett sor. 2009. szeptember 21. 11:07 Készül a szobor A Tihanyi Apátság galériájában szombaton mutatták be a Marian Cozma emlékéré közadakozásból készülő szobor makettjét. 2009. szeptember 20. 10:48 Nyárbúcsúztató a Cholnokyn Hagyományos nyárbúcsúztató rendezvényükön színes programokkal várták a családokat a Cholnoky lakótelepen élők. 2009. szeptember 19. 19:56 Richter Egészségváros Ingyenes szűrővizsgálatokon való részvétellel növelhették a veszprémiek a Richter által a kórháznak felajánlott adományt. 2009. szeptember 19. 14:30 A szocialisták miniszterelnök-jelöltje? Molnár Csaba kancelláriaminiszter szerint az MSZP miniszterelnök-jelöltjéről még az ősszel dönteni kellene. 2009. szeptember 19. 11:04 Hátrányos helyzetben a sérült emberek - Miért veszi el a kormány a megélhetés lehetőségét a sérült emberektől? - tette fel a kérdést hétfőn a parlamentben Bernáth Ildikó. 2009. szeptember 18. 18:33 Megújul Veszprém belvárosa Az előttünk álló időszak legfontosabb beruházásairól beszélgettünk Brányi Máriával, a városfejlesztési bizottság elnökével. 2009. szeptember 18. 15:02 Őszöd után három évvel Az őszödi beszéd három éves évfordulója alkalmából rendezett tiltakozó tüntetést a Jobbik veszprémi szervezete. 2009. szeptember 18. 8:03 Cozma-ügy: újabb hat személy őrizetben A nyomozóhatóság a felismerési eljárás során csütörtökön több tucatnyi szemtanú segítségét vette igénybe. 2009. szeptember 17. 19:45
... 1449 1450 1451 1452 1453 ...
sport
Magabiztos veszprémi siker a döntő első meccsén A vendéglátó VEHIR-VESC került előnybe a női röplabda NB I fináléjában, miután 3–0-ra nyert a BVSC-Zugló ellen a döntő első, vasárnapi meccsén. Férfi kézilabda EK: kétgólos hátrányban a Tatabánya az elődöntőben A Tatabánya 33-31-re kikapott a bosnyák RK Izvidac otthonában a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjének vasárnap esti, első mérkőzésén. Egy tucat gólt rúgott a Tihany A vendéglátó Tihany 12–1-re kiütötte a sereghajtó TIAC csapatát a Vehir.hu Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában. Európai kézilabdaligák: Pergel Andrej csapata őrzi második helyét Pergel Andrej három góllal járult hozzá a CB Ciudad de Logrono 31-24-es hazai sikeréhez az Ángel Ximénez Puente Genil ellen a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Gól nélküli döntetlent ért el a VSC Veszprém A vendéglátó VSC Veszprém gól nélküli döntetlent játszott Komárommal a férfi labdarúgó NB III északnyugati csoportjának vasárnapi találkozóján. Női kézilabda BL: két francia, egy román és egy magyar csapat a négy között A címvédő Győri Audi ETO KC és a francia Metz HB után a román CSM Bucuresti és a francia Brest Bretagne jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe. Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a felújított magyar F1-es pálya A Hungaroring Tiéd a Ring! elnevezéssel négyezer fős közösségi rendezvénnyel ünnepelte vasárnap, hogy átesett története legnagyobb felújításán - a Forma-1-es versenypályája ezzel az eseménnyel újra megnyitotta kapuit a tesztelők, a versenyzők, a vállalati rendezvények, konferenciák és a nagyközönség előtt. Betlehem Dávid ezüstérmes az ibizai 5 kilométeres nyíltvízi úszóversenyen A világkupán aratott két győzelmét követően Betlehem Dávid vasárnap ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók 5 kilométeres ibizai versenyén. A Szeged első kézilabdás bajnokcsapatát köszöntötték Algyőn Skaliczki László vezetőedző szerint a vezetőség, a csapat és a szurkolók hármas egységének köszönhető, hogy a Szeged férfi kézilabdacsapata harminc évvel ezelőtt, története során először bajnok lett. Sabastian Sawe történelmi világcsúccsal nyerte a London Marathont A kenyai Sabastian Sawe elsőként törte át a kétórás álomhatárt maratonfutásban, ugyanis vasárnap 1:59:30 órás idővel diadalmaskodott a London Marathonon.
kézilabda
Férfi kézilabda EK: kétgólos hátrányban a Tatabánya az elődöntőben A Tatabánya 33-31-re kikapott a bosnyák RK Izvidac otthonában a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjének vasárnap esti, első mérkőzésén. Európai kézilabdaligák: Pergel Andrej csapata őrzi második helyét Pergel Andrej három góllal járult hozzá a CB Ciudad de Logrono 31-24-es hazai sikeréhez az Ángel Ximénez Puente Genil ellen a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Női kézilabda BL: két francia, egy román és egy magyar csapat a négy között A címvédő Győri Audi ETO KC és a francia Metz HB után a román CSM Bucuresti és a francia Brest Bretagne jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe. A Szeged első kézilabdás bajnokcsapatát köszöntötték Algyőn Skaliczki László vezetőedző szerint a vezetőség, a csapat és a szurkolók hármas egységének köszönhető, hogy a Szeged férfi kézilabdacsapata harminc évvel ezelőtt, története során először bajnok lett. Európai kézilabdaligák: Hlogyik Petra 13 védése a német élvonalban A junior világbajnok Hlogyik Petra 13 védéssel járult hozzá a Göppingen 33-29-es győzelméhez a TuS Metzingen otthonában a német női kézilabda-bajnokság alsóházi rájátszásának szombati játéknapján. Férfi kézilabda NB I/B: nem szereztek pontot a veszprémi csapatok A másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság második helyén álló Veszprém Handball Academy U21 pénteken hét góllal alulmaradt az éllovas, már bajnok Dabas vendégeként. A biztosan kieső Veszprémi KKFT szombaton hazai pályán kapott ki a Ceglédtől. Női kézilabda BL: búcsúzott a negyeddöntőben a Ferencváros A Ferencváros nem jutott tovább a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből, mivel a hazai 31-31-es döntetlen után 31-28-ra kikapott a két magyar válogatott játékost foglalkoztató francia Metz HB otthonában a párharc szombati visszavágóján. Női kézilabda BL: kettős győzelemmel négyes döntős a címvédő Győr A címvédő Győri Audi ETO KC kettős győzelemmel jutott négyes döntőbe a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a szombati, hazai visszavágón 40-25-re győzte le a dán Odensét. Hanusz: három gól, hét gólpassz Hanusz Egon három gólja és hét gólpassza ellenére a Cesson-Rennes házigazdaként 34-31-re kikapott a címvédő és listavezető Paris Saint-Germaintől a francia férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Fazekas Gergő nagyon kemény párharcra számít a szerbek elleni vb-selejtezőn Fazekas Gergő nagyon kemény ütközetre számít a szerbek elleni kézilabda világbajnoki selejtezőn, mert szerinte a magyar csapat májusi ellenfele egy-egy mérkőzésen bárkit képes legyőzni.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.