Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C

közélet

Újfajta vizsgáztatást terveznek Plusz kiadást jelentene a magyarországi autósoknak az Európai Bizottság új gépjármű-vizsgáztatási javaslata. 2012. július 28. 17:51 Előzetes választási feliratkozás lesz A fejlesztési pénzeket száz százalékban fel kell használni, a teljesen új rendszer azonban majd csak 2014-től jön létre - mondta a kormányfő a 180 percben. 2012. július 27. 18:06 Harmadszor rendező a brit főváros Harmadszor rendező a brit főváros A nyári ötkarikás játékok történetében egyedüli csúcstartóvá lépett elő London azzal, hogy immár harmadszor lehet házigazdája olimpiának. 2012. július 27. 17:40 Kemény tárgyalássorozat volt Kemény tárgyalássorozatnak nevezte a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió delegációjával folytatott megbeszéléseket a nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-nek. 2012. július 27. 17:40 Táskába nyúlt a pénztárcáért Táskába nyúlt a pénztárcáért Ismeretlen elkövető pénzváltás ürügyén tulajdonította el az óvatlan sértett táskájából pénztárcáját, 4 ezer forint készpénzzel és bankkártyával együtt csütörtök reggel. 2012. július 27. 17:27 Térségünk fő vonzereje a sokszínűség Térségünk fő vonzereje a sokszínűség Lencsés Tamarával, a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjével a térség turisztikai jellegzetességeiről és lehetőségeiről beszélgettünk. 2012. július 27. 8:03 Energiatakarékossá teszik az ajkai kórházat Egy év alatt, több mint hatszázmillió forintos ráfordítással alakítják át energiatakarékossá az ajkai Magyar Imre kórház épületét az Új Széchenyi Terv keretében. 2012. július 26. 19:00 Beindul a szöveggyár Pénteken kezdődik a Dumaszínház balatonfüredi nyári fesztiválja, a DumaFüred, amelyen programján a stand-up comedy mellett több tehetségkutató est, vendégprodukció és koncert is szerepel. 2012. július 26. 19:00 175 vidéki járási hivatal alakul jövőre fővárosban mind a 23 kerületben, vidéken pedig 175 helyen lesz járási hivatal 2013-tól, amelyek az államigazgatási feladatokat veszik át a jegyzőktől - döntött a kormány. 2012. július 26. 18:50 Veszekedés után előállítás Veszekedés után előállítás Állampolgári bejelentésre érkeztek járőrök egy többlakásos veszprémi társasházba szerdán. Az egyik lakásból nagyon hangos kiabálás, veszekedés hallatszott. 2012. július 26. 18:48 Új élmények a kalandparkban Új élmények a kalandparkban Aki jól teljesít a kislődi Sobri Jóska Kaland- és Élménypark csütörtökön átadott új létesítményén, akár éves belépőt is nyerhet. 2012. július 26. 14:49 „Szemed a pályán” „Szemed a pályán” A Veszprémi Rendőrkapitányság a közlekedésbiztonság jegyében „Szemed a pályán” címmel baleset-megelőzési fotópályázatot hirdet. 2012. július 26. 14:34 Követeléskezelő cég alkalmazása a „VKSZ” Zrt.-nél Követeléskezelő cég alkalmazása a „VKSZ” Zrt.-nél − Sajnálatos módon igen nagy mértékben megnövekedtek a „VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. kintlévőségei, mára már meghaladták a 400 millió forintot – mondta Göttlinger László vezérigazgató. 2012. július 26. 9:39 Nagyot nőtt a fesztivál Nagyot nőtt a fesztivál Az idei VeszprémFest közeledtével már körvonalazódott, hogy gyakorlatilag az összes koncert telt ház előtt zajlik. Mészáros Zoltán fesztiváligazgatót kérdeztük, minek köszönhető ez a siker. 2012. július 26. 0:35
... 916 917 918 919 920 ...
sport
Magabiztos diadalt aratott az Insedo Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK magabiztos, 102-73-as győzelmet aratott a Peka Bau-MEAFC Wolves ellen a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport alapszakaszának 24. fordulójában, szombaton a Vetési Albert Gimnáziumban. Női kézilabda BL: Ötgólos hátrányban az Odense ellen a Debrecen A Debrecen 37-32-re kikapott hazai pályán az előző idényben döntős dán Odensétől a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén, szombaton. Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Fedettpályás atlétikai vb: Molnár Attila hatodik 400 méteren Molnár Attila a hatodik helyen végzett 400 méteres síkfutásban szombaton a toruni fedettpályás atlétikai világbajnokságon. Premier League: Kerkez Milos gólja kevés volt a Brighton ellen Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a címvédő Liverpool 2-1-re kikapott a Brighton vendégeként szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában, a címvédő gólját Kerkez Milos szerezte. A magyar férfi kézilabda-válogatott 11 góllal legyőzte Olaszországot A világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 30-19-re legyőzte Olaszország csapatát a szombat délután Tatabányán rendezett edzőmérkőzésen. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Fedett pályás atlétikai vb: Molnár Attila döntőbe jutott 400 méteren Molnár Attila megnyerte elődöntőjét, ezzel bejutott a férfi 400 méter szombati fináléjába a toruni fedett pályás atlétikai világbajnokságon.
kézilabda
Női kézilabda BL: Ötgólos hátrányban az Odense ellen a Debrecen A Debrecen 37-32-re kikapott hazai pályán az előző idényben döntős dán Odensétől a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén, szombaton. A magyar férfi kézilabda-válogatott 11 góllal legyőzte Olaszországot A világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 30-19-re legyőzte Olaszország csapatát a szombat délután Tatabányán rendezett edzőmérkőzésen. Távozik a Szeged szerb jobbátlövője és orosz beállója A szerb Jovica Nikolic és az orosz Gleb Kalaras is távozik az idény végén a Szeged férfi kézilabdacsapatától, és mindketten a horvát PPD Zagrebhez igazolnak. Pro Handball USA: az Egyesült Államok helyett Európában rendezik a tornát Az Egyesült Államok helyett Európában rendezik idén nyáron a Pro Handball USA elnevezésű kézilabdatornát, amelyen a Szeged férfi- és a Győr női csapata is részt vesz. Palasics és Sipos marad Melsungenben, Bartucz távozik Sipos Adrián és Palasics Kristóf a következő szezonban is a német élvonalbeli MT Melsungen csapatát erősíti, Bartucz László viszont távozik. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. Fazekas Gergő: fontos, hogy kipróbáljunk új dolgokat az olaszok ellen Fazekas Gergő szerint a májusi világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak fontos, hogy összecsiszolódjon és új dolgokat is kipróbáljon az olaszok elleni szombati tatabányai felkészülési mérkőzésen. Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen, akikkel szombat délután Tatabányán játszik felkészülési mérkőzést a magyar férfi kézilabda-válogatott. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros elődöntő lesz A bajnok Győr a címvédő Ferencvárossal találkozik a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének első napján, az elődöntőben.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.