Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Kortárs ékszerek, Japán színei és arcai a Művészetek Házában kultúra Kortárs ékszerek, Japán színei és arcai a Művészetek Házában Szombat délután három kiállítás is nyílt a Művészetek Házában, de egy valami mindben közös, méghozzá az, hogy a világ ugyanazon pontjára kalauzolnak: Japánba. A nemzetközi kortárs ékszerművészet tizenhét alkotótól, köztük négy japán művésztől mutat be munkákat, valamint egy páros fotókiállításon ismerhetjük meg Honsú szigetét: Kovács Bálint és Toroczkai Csaba fotóművészek által. 2025. április 13. 14:01 Veszprémben mondott verset a köztársasági elnök kultúra Veszprémben mondott verset a köztársasági elnök A Petőfi színházban lépett fel Sulyok Tamás, aki József Attila egy művét szavalta el. 2025. április 11. 13:45 Szabó T. Anna: Bennem táncolnak a szavak kultúra Szabó T. Anna: Bennem táncolnak a szavak A költészet napja alkalmából mutatták be Szabó T. Anna Vigasz című verseskötetét kedden az Eötvös Károly Könyvtárban. 2025. április 10. 22:27 „Mindenkinek a teste érdekes valahogyan” kultúra „Mindenkinek a teste érdekes valahogyan” Jenny Saville kortárs brit festőművész portréiból és aktjaiból nyílt kiállítás a bécsi Albertina múzeumban. Megér egy kirándulást. 2025. április 14. 21:50 Veszprémbe érkezett a vuhszi delegáció, mert ők is pályáznak a Zene Városa címre közélet Veszprémbe érkezett a vuhszi delegáció, mert ők is pályáznak a Zene Városa címre Évekkel ezelőtt, 2019-ben az UNESCO A zene városa címmel tüntette ki Veszprémet. Vuhszi városa is pályázik a címre, így a kínai delegáció a királynék városában tett látogatást, hogy személyesen is megértse, megtapasztalja, miért nyerhette el anno Veszprém a címet. 2025. április 10. 14:45 Április végén rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig fesztivált kultúra Április végén rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig fesztivált Április 24. és 27. között rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját Veszprémben. A négynapos rendezvényen színházi programok, az alkotókkal való beszélgetések és filmvetítés is várja az érdeklődőket - közölte a Veszprémi Petőfi Színház szerdán. 2025. április 9. 14:07 Balkáni csapat, esküvői násznép, kínai delegáció és a Vissza a jövőbe karakterei is jönnek az idei VEN-re Pannon Egyetem Balkáni csapat, esküvői násznép, kínai delegáció és a Vissza a jövőbe karakterei is jönnek az idei VEN-re A Pannon Egyetem szerda délelőtt az Unionban tartott sajtótájékoztatót, számos ügy mellett az egyik legjobban várt napirendi pont is terítékre került, a VEN-csapatok bemutatkozója. 2025. április 9. 16:24 Horger Antal – a magyar irodalomtörténet rosszfiúja, akit egy vers tett halhatatlanná költészet napja Horger Antal – a magyar irodalomtörténet rosszfiúja, akit egy vers tett halhatatlanná Horger Antal neve sokaknak leginkább egy híres versből csenght ismerősen: „Ön, amig szóból értek én, nem lesz tanár e féltekén – gagyog s ragyog. Ha örül Horger Antal úr, hogy költőnk nem nyelvtant tanul, sekély e kéj. – írta keserű iróniával József Attila Születésnapomra című költeményében. De ki is volt valójában ez a „rettegett” professzor, aki egy generáció számára az akadémikus szigor megtestesítője lett? Horger ennél sokkal árnyaltabb és érdekesebb személy volt, akinek munkássága a magyar nyelvészetben máig érezhető nyomokat hagyott. 2025. április 11. 11:38 Ők érkeznek május elején a Gizella Napokra Veszprémbe programajánló Ők érkeznek május elején a Gizella Napokra Veszprémbe Kiderült, hogy milyen koncertek lesznek a május 5 és 11. közötti Gizella Napokon. 2025. április 6. 8:05 Vásároljon zenei élményt, és támogassa ezzel a zenei nevelést! jótékonyság Vásároljon zenei élményt, és támogassa ezzel a zenei nevelést! Április 11-én a Pannon Egyetem aulájában 17 órakor a Csermák Napok záró hangversenyére kerül sor, melyen az iskola együttesei lépnek fel. A rendezvényen átadják a 2025-ös év Csermák-díjait. 2025. április 5. 15:20 Vándorfi László: Jó újra színpadon állni kultúra Vándorfi László: Jó újra színpadon állni A Pannon Várszínház bemutatta legújabb előadását, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című komédiáját. A darab egyik érdekessége, hogy a színház igazgatója, s egyben a darab rendezője, Vándorfi László ismét színpadra áll, méghozzá Turai szerepében. 2025. április 4. 21:35 A világűr, a Notre-Dame csodái és Bogyó és Babóca kalandjai is megelevenednek a CODE – Digitális Élményközpontban CODE A világűr, a Notre-Dame csodái és Bogyó és Babóca kalandjai is megelevenednek a CODE – Digitális Élményközpontban Veszprém legújabb kulturális élménytere, a CODE, immerzív vetítésekkel, a legújabb digitális technológiával és az ismeretszerzés új lehetőségeivel várja a látogatókat. 2025. április 7. 11:35 A város is köszöntötte a veszprémi állami kitüntetetteket közélet A város is köszöntötte a veszprémi állami kitüntetetteket Szerda délután a Városházán köszöntötték azokat a veszprémieket, akik idén állami kitüntetésben részesültek. 2025. április 3. 14:38 Vigaszfutam ősbemutató: Utolsó lehetőség az életre kultúra Vigaszfutam ősbemutató: Utolsó lehetőség az életre A Veszprémi Petőfi Színház április negyedikén mutatja be legújabb nagyszínházi előadását, Samuel Benchetrit Vigaszfutam című darabját, melyet Tasnádi Csaba rendezett. Főbb szerepekben Kőrösi Csaba, valamint Kovács István látható. A történet szerint a két főhős gyógyíthatatlan beteg, akik elhagyva a kórházat életük utolsó nagy kalandjára indulnak… 2025. április 4. 11:28
... 20 21 22 23 24 ...
közélet
A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről. Újraindult a kompforgalom a Balatonon Pénteken újra járnak a balatoni kompok – tájékoztatott a Bahart. Fotókiállítást rendeznek az állatvédelemről Kovács Bálint fotóiból nyílik kiállítás pénteken Salföldön a Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány programsorozatának nyitóeseményeként. Bálint fotói arra irányítják a figyelmet, hogy a mindennapi döntéseink miként hatnak az állatok sorsára, és hol vannak azok a helyzetek, ahol tudással és felelősséggel megelőzhető a szenvedés. Felkészülhet a Cholnokyváros is az útfelújításokra Az önkormányzat által elnyert TOP-os pályázat 2,5 milliárd forintos támogatásából a Cholnokyvárosban is több útszakasz megújul. Ezekről tartott lakossági fórumot a városrész önkormányzati képviselője, Sótonyi Mónika csütörtök délután. Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. Zöld utat kapott a Haszkovó-forduló zöldítése A városi közgyűlés döntött a lakótelepi buszforduló fejlesztéséről, de napirend előtt szóba került a távhőszolgáltatás, a várfelújítás és az is, miért nincs még bankautomata Gyulafirátóton. A kormány 30 százalékos kedvezményt ad a januári gáz- és áramszámlákból A kormány arról döntött, hogy 30 százalékos kedvezményt ad a januári gáz- és áramszámlákból - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön.
sport
Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap. Női vízilabda Eb: az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon. Australian Open: Alcaraz először bajnok és hétszeres Grand Slam-győztes A világelső Carlos Alcaraz először nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, mivel a férfi egyes vasárnapi döntőjében négy szettben legyőzte a tízszeres bajnok Novak Djokovicot, aki így nem tudta begyűjteni 25. Grand Slam-trófeáját. Férfi kézilabda Eb: a Szeged jobbszélsője bekerült az álomcsapatba A horvát Mario Sostaric, a Szeged jobbszélsője bekerült a férfi kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Milánó 2026: a NOB elnöke a szervezőket dicséri Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke dicsérte a pénteken kezdődő milánói-cortinai téli játékok szervezőit, szerinte a helyszínek "nagyszerűen néznek ki". Kerkez Milos gólpasszt adott, a Liverpool legyőzte a Newcastle-t A Liverpool hátrányból fordítva 4-1-re győzött a vendég Newcastle United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombat esti mérkőzésén. Két sima és egy szoros szett után nyert a VEHIR-VESC A Tatabánya ellen aratta szezonbeli 15. győzelmét a VEHIR-VESC együttese a női NB I Liga szombati mérkőzésén.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.