Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 19. Erzsébet
Veszprém
0°C
2025. november 19. Erzsébet
Veszprém
0°C
közélet
Élénk párbeszéd alakult ki Hankó Balázs miniszter látogatásán a Pannon Egyetemen Folytatódott a „Kérdezd a Minisztert!” országos fórumsorozat: kedden délután a Pannon Egyetemre érkezett dr. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, aki a Hallgatói Önkormányzat meghívására vett részt a hallgatói beszélgetésen, majd sajtótájékoztatót tartott az E épületben, a Pannon Köztéren. A fórumot a Gazdaságtudományi Kar rendezte – és már az első percekben látszott, hogy a veszprémi diákok nem félnek élni a kérdezés jogával. Leállt az internet fele Kedden, nem sokkal dél után sokan tapasztalhatták, hogy hiába ütik be a megszokott webcímeket, az oldalak egyszerűen nem töltődnek be. A probléma forrása a Cloudflare nevű szerverszolgáltató óriáscég, amelynek összeomlott a rendszere, így weboldalak tömegét tette elérhetetlenné világszerte. Vége az időhúzásnak, bejelentették a Tisza jelöltjeit Megvannak a Tisza párt jelölt-jelöltjei a jövő évi országgyűlési választásra, akikből az előválasztás két fordulója után kikerülnek a fideszes jelöltek fő kihívói. Magyar Péterék azonban fenntartják a lehetőségét, hogy a párt elnöksége vétójoggal élhessen az előválasztás eredményével szemben. Miniszteri elismerés a veszprémi szociális munkásnak Miniszteri elismeréseket adott át Fülöp Attila, gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár a Szociális Munka Napja alkalmából megtartott ünnepségen 2025. november 13-án, a Belügyminisztériumban. A díjazottak között van Kalocsainé Erdélyi Veronika, a Veszprémi Családsegítő és Gyermekjóléti Integrált Intézmény munkatársa is. Elhunyt az ajkai erőműbaleset egyik sérültje Elhunyt az ajkai erőműben történt baleset egyik sérültje - közölte a Veolia Energia Magyarország Zrt. az MTI-vel hétfőn. Tizenegy pontos vállalkozási adócsökkentési megállapodást jelentett be Orbán Viktor Tizenegy pontos vállalkozási adócsökkentési megállapodást jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Több mint 140 ezer szavazat érkezett az ország példaképeire A közönség szavazatai alapján Kapu Tibor, Kalányos Ottó és az Örökké Haza projekt vehette át idén az MCC égisze alatt működő Highlights of Hungary díjait, a Budapest Music Centerben tartott díjátadó gálán. Az idei év rekordévnek számít, hiszen a 25 jelöltre több, mint 140 ezer szavazat érkezett az ország minden pontjáról és további 9 országból. A fődíjak mellett a különdíjakat is kiosztották, amik kapcsán az oktatás és edukáció, a kultúra, a fenntarthatóság, a hagyományőrzés és a személyes élettörténetek kerültek reflektorfénybe. MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend A december 14-től érvényes új vasúti menetrend több fontos változást is hoz a belföldi és nemzetközi forgalomban, az utasok többségének azonban a téli-tavaszi menetrend életbe lépését követően sem kell majd új indulási és érkezési időket megtanulnia, megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok, egyes vonalakon pedig tovább bővülhetnek az elérhető szolgáltatások - közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága. Front éri el térségünket Timár Lajos ezredik táncestje Ezredik alkalommal gyűltek egybe a Népek Táncai Klub régebbi és újabb tagjai, hogy megünnepeljék fennállásuk 28. évfordulóját, s a klubalapító Timár Lajos 81. születésnapját.
sport
Férfi kézilabda EL: az FTC ezúttal három góllal kapott ki a Melsungentől A Ferencváros házigazdaként 28-25-re kikapott a három magyar olimpikont foglalkoztató német MT Melsungentől a férfi kézilabda Európa Liga első csoportkörének negyedik fordulójában, kedden Érden. Női kézilabda-vb: a legjobb hat közé kerülés a célkitűzés A legjobb hat közé kerülés a célja az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatottnak a jövő héten szerdán kezdődő világbajnokságon. Xavi Pascual: Nulláról indulunk, nem 43-29-ről! A One Veszprém HC múlt héten tizennégy góllal ütötte ki a Kolstadot, most pedig hazai pályán jöhet az újabb erődemonstráció. Xavi Pascual azonban figyelmeztet: „Nulláról indulunk, nem 43-29-ről” – a szerdai rangadó (kezdés: 18.45) így sokkal több lehet egyszerű formalitásnál. Szoboszlai: még mindig nehéz elfogadnom a történteket Szoboszlai Dominik viaszszobrának keddi leleplezésekor arról is beszélt a Madame Tussauds Budapestben, hogy még mindig nehezen fogadja el, miszerint a magyar labdarúgó-válogatott vasárnap a 96. percben kapott góllal lemaradt a világbajnoki pótselejtezőről. Pro Handball USA: Las Vegasban játszik a Szeged és a Győr Augusztus 1. és 9. között Las Vegasban rendezik jövőre a Pro Handball USA elnevezésű kézilabdatornát, amelynek mezőnyében a Szeged férfi- és a Győr női csapata is szerepel. Veszprémben is bemutatják Vass Sándor életrajzi könyvét November 29-én, szombaton a veszprémi Eötvös Károly Könyvtár Kisfaludy Termében tartják Vass Sándor dedikálással egybekötött könyvbemutatóját. Bár a kiváló kézilabdaedző egyetlen évet dolgozott a bakonyi megyeszékhelyen, számos felejthetetlen történet fűződik a nevéhez, amelyeket most a nagyközönség is megismerhet. Molnár, Vér és Bognár is betalált – továbbjutott a VEHIR.HU Futsal Veszprém a kupasorozatban A veszprémi futsalcsapat 8-3-ra nyert a fővárosi TFSE vendégeként a férfi futsal Magyar Kupa második fordulójának hétfő esti mérkőzésén. Gulyás Michelle: a szezonrajtra készen állok majd Kézsérülése után megkezdte az edzéseket, és véleménye szerint a jövő évi szezonrajtra készen áll majd Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó. Szöllősi-Zácsik Szandra sérülése miatt ebben az idényben már nem lép pályára Ebben az idényben már nem léphet pályára sérülése miatt Szöllősi-Zácsik Szandra, a MOL Esztergom korábbi válogatott kézilabdázója. Szoboszlai üzent a szurkolóknak! A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik hétfőn hivatalos Instagram-felületén közzétett egy beszédes fényképet, amelynek leírását a szurkolóknak címezte.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.