Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
közélet
Drágul a tömegközlekedés Budapesten Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára vasárnaptól - tudatta a cég közleményben szerdán. Napelemes kerekezőt kellett készítenie a gyerekeknek a Mesterkreátor Technikaversenyen Ez év tavaszán a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Mesterkreátor Technikaverseny címmel pályaorientációs programot szervezett a Veszprém vármegyei általános iskolák felső tagozatos diákjai számára. A megmérettetésre 14 általános iskola 332 tanulója jelentkezett. Most bárki lehet városfejlesztő szakember Veszprémben - százmillió forint sorsáról kizárólag a helyiek dönthetnek Veszprém kimaxolta, hogyan lehet a közpénzt demokratikus módon úgy elkölteni, hogy abba csak annak ne legyen beleszólása, aki nem is szeretne a kérdésben hangot adni véleményének. A város számláján már ott van elkülönítve az a 100 millió forint, ami olyan fejlesztéseket fog fedezni 2026-ban, amelyeket a veszprémiek javasolnak és ők is szavaznak róluk. Ez, a részvételi költségvetés új kezdeményezés a városban, amivel ráadásul a különböző politikai körök is egyetértésben vannak. Még egy hónapja van a veszprémieknek, hogy megfogalmazzák fejlesztési ötleteiket, hogy ezután mi történik, arról is kérdeztük Varga Tamás alpolgármestert. Amikor minden gyerek tűzoltó szeretne lenni Idén hatalmas sikere volt a nyitott szertárkapuk rendezvénysorozatnak, ahol az ország tűzoltólaktanyái gyereknap alkalmábából kinyíltak, a kicsik és szüleik pedig betekintést nyerhettek tűzoltók mindennapjaiba. A rendezvénysorozatból Veszprém sem maradt ki, cikkünkben bemutatjuk milyen hangulat volt a Dózsa György úti laktanyában vasárnap.  Egymilliárd forintos keretösszegű pályázatot hirdet a kormány állatvédő szervezetek számára Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón jelentette be, hogy május 27-én, kedden 12.00 órakor megjelenik az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat kiírása. A kormánybiztos elmondta, hogy az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek eddig soha nem tapasztalt anyagi forrásban részesültek 2021- től kezdődően. Hetvenötéves jubileumát ünnepli a Hársfa óvoda Jubileumi héttel ünnepli fennállásának hetvenötödik évfordulóját a Veszprémi Bóbita Körzeti Óvoda Hársfa Tagóvodája. Olvasónk csak gyanútlanul kilépett az erkélyére, amikor két szempár szegeződött rá Olvasónk küldte el nekünk azokat a képeket, amiket Veszprémben a Búzavirág utcai otthonának ablakából készített. Elmondása szerint a két erdei fülesbagollyal hosszú perceken át csak nézték egymást, majd a madarak eltűntek a lombok között. Egy ideges dolmányos varjúval találkozni néha veszélyesebb, mint egy aluljárói kéregetővel sötétedés után Az elmúlt időszakban egyre többször találkozni olyan hírekkel, hogy a dolmányos varjú szokatlanul agresszívan viselkedik,sőt, olykor meg is támadja a városi parkokban sétáló embereket. Mindez különösen a tavaszi költési időszakra igaz. Bár elsőre félelmetesnek tűnhetnek ezek a fekete madarak és szokatlan viselkedésük, néhány alapvető trükkel könnyen elkerülhetők az összetűzések. Egyre több ügyet intézünk online A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) internethasználati szokásokat évről évre monitorozó felmérése szerint már nemcsak a vásárlásainkat, hanem a legkülönfélébb ügyeink intézését is egyre gyakrabban bonyolítjuk az interneten. Blue Zone: Ahol a kék zónák életfilozófiája kézzel foghatóvá válik A Föld különleges helyei, a Kék zónák inspirálták annak a veszprémi boltnak a megnyitását, ami egyszerre kínál minőségi, tudatos táplálkozáshoz válogatott alapanyagokat, és olyan szolgáltatásokat, amelyek a testi-lelki harmóniához járulnak hozzá. Azt üzeni nekünk: az élet művészete a harmóniában, a kreativitásban és a közösségben rejlik. Gubicza Fruzsina Blue Zone nevű üzlete pedig nemcsak nevében, hanem küldetésében is a világ legboldogabb és legegészségesebb régióinak örökségét hordozza.
sport
Nyíltvízi úszó Eb: Mihályvári-Farkas Viktória aranyérmes Mihályvári-Farkas Viktória aranyérmet nyert a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságának szerdai 10 kilométeres versenyében. Legjobbjait díjazta a VESC Hétfőn tartotta küldöttközgyűlését a Veszprémi Egyetemi Sport Club. Az eseményen ezúttal valamennyi szakosztály bemutatkozhatott, és az elmúlt év legjobbjainak járó díjak átadására is most került sor.   Bundesliga: Willi Orbán bekerült a WhoScored szakportál álomcsapatába A magyar válogatott Willi Orbán is bekerült a WhoScored szakportál álomcsapatába, amelyet az öt legerősebb európai labdarúgó-bajnokság (angol, francia, német, olasz, spanyol) legutóbbi idényében nyújtott teljesítményei alapján állítottak össze. Nyíltvízi úszó Eb: hat magyar szállíthatja az érmeket Stari Gradból Szerdától szombatig a horvátországi Stari Gradban rendezik a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságát, amelyen hat versenyző képviseli a magyar színeket. Negyedik helyen zárt az SVSE az atlétikai csapatbajnokságon Három napon át tartó, kőkemény versenyek zajlottak a budapesti Lantos Mihály Sportközpontban, ahol az ország legjobb atlétikai klubjai mérkőztek meg a csapatbajnokságon. Június 23-án lesz az Olimpia Napja A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) június 23-án a Városligetben tartja meg az Olimpia Napja rendezvényt. Tartalékosan is helytállt a VEHIR.HU Futsal Veszprém A légiósait és kulcsjátékosait nélkülöző, biztos rájátszás-győztes VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-1-re alulmaradt az MVFC Berettyóújfalu vendégeként az NB I felsőházának hétfő esti zárómérkőzésén. Meglepő bravúrok a hajrában Nagy bajban csak magadra számíthatsz – ne várjad, hogy más kaparja ki neked a gesztenyét! Távozik a Practical VSC edzőpárosa Sajtóhírek szerint távozik a Practical VSC-től a vezetőedző Imrik László és a másodedző Mohl Dávid is. Eldőlt az érmek sorsa a vármegyei élvonalban A Pápa és a Tihany nyolc, az Úrkút tíz gólig jutott Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idénybeli utolsó előtti fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.