Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
közélet
Mit tud a dubai csoki, amit más nem? - Marketinget legfőképp Valamit rosszul tudtunk a marketingről. Amikor már komplett tudományterületté nőtte ki magát a közgazdaságtanból az, hogy egy terméket megszerettessenek a vevőkkel és minden szelet csokoládé eladására külön stratégiát is alkotnak az irodaházak minimalista stílusában berendezett tárgyalóiban a marketingcsapat fiatalosan dinamikus tagjai, akkor az ember olyan értetlenül áll a dubai csoki népszerűsége előtt, mint John Travolta a Ponyvaregény mémmé vált jelenetében. Hiszen egy óriásplakáton sem köszön vissza, egy televíziós reklám sem szól arról, de még a Youtube-videók elején sem idegesít tizenöt másodpercen keresztül az a bejátszás, hogy milyen jó ez a tejcsokiba burkolódzó pisztáciakrémes tahinises – pirított török cérnametéltes – arab édesség-csoda. Rasovszky Kristóf és Szokolai László Veszprém díszpolgárai lettek Rasovszky Kristóf, olimpiai bajnok nyílt vízi úszó és edzője, Szokolai László csütörtök este a polgármester karácsonyi ünnepségének keretében vehették át a megtisztelő kitüntetést. Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége A Cholnoky városrészben élők közösségtudatát bizonyítja, hogy milyen sokan összegyűltek szerda délután az iskola előtt, ahol együtt ünnepelték a közelgő karácsonyt. Egyet visszautasítottak, valaki pedig el sem indult - négyen mérkőznek meg a dózsavárosi képviselőségért Lezárult az aláírásgyűjtés, mostanra pedig az is kiderült, hogy összesen négyen adtak le megfelelő számú érvényes ajánlást ahhoz, hogy elindulhassanak a Dózsavárosban, valamint Csererdőn és Jutaspusztán az időközi önkormányzati választáson január 19-én. Egymással is megosztották az advent örömét a dózsavárosiak Az egyik legrégebbi veszprémi hagyományt folytatták kedden kora este, amikor a dózsavárosiak ismét összegyűltek a Dózsa téren, hogy együtt hangolódjanak a karácsonyra. Adományozásból összefogás Hétfő délután adták át a Cholnoky Kerekasztal adventi adománygyűjtésének felajánlásait a Máltai Szeretetszolgálat és a Veszprémi Állatvédő Egyesület részére. „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze, a Keringés. A tíz állomásos lemezbemutató turné veszprémi állomása december 21-én lesz az Expresszóban; az új dalok mellett természetesen a régi, jólismert szerzemények is helyet kapnak, legalábbis erről biztosított bennünket Balázs, a zenekar frontembere, aki megkeresésünkre részletesen is mesélt az új lemezről, arról, mitől lett bátor a hangszerelés, s hogy miben változott Balázs személyisége, ami a lemezen is kihallik. Az állatok boldog karácsonyáról gondoskodtak a Deák iskola diákjai Hosszú sorban indultak el diákok a Deák Ferenc Általános Iskolából szombaton, egyenesen a Pumi Állatvédelmi Kompetencia Központ felé, hogy átadják az összegyűjtött eledelt és tisztítószereket a menhelyként is szolgáló központnak. A Deák iskolában állatvédelmi intézményként nem ez volt az első olyan akció, ahol a négylábúaknak segítettek. Környékbeli vállalkozók segítettek a koraszülött gyermekeknek A környékbeli vállalkozó nők álltak az élére annak az adománygyűjtő akciónak, amivel a Bébi Koraszülött Mentő Alapítványt szeretnék segíteni új mentőautójuk beszerzésében. Az első felhívásra már közel ötvenen mozdultak meg és több mint négymillió forint össze is gyűlt. Elhunyt Latorczai János
sport
Megválasztották az év legjobb kézilabdázóit A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége a Szakmai- és Versenybizottság javaslata alapján megválasztotta a 2024-es év legjobbjait. A norvégok és a franciák ellen is készülhet jövőre az Eb-bronzérmes magyar női kézilabdacsapat A friss Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a tervek szerint jövőre az olimpiai-bajnok, Eb-aranyérmes norvég és a világbajnok francia csapat meghívására is részt vesz felkészülési tornán. FIFA-világranglista: továbbra is a 30. helyen a magyar válogatott Változatlanul a 30. helyen áll a magyar válogatott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet az előző havi rangsorhoz hasonlóan a világbajnoki címvédő Argentína vezet. Európai kézilabdaligák: Bognár Alex nyolc gólt lőtt a Szlovén Kupában Bognár Alex nyolc góllal járult hozzá az RK Celje PL 44-28-as győzelméhez az SRD Skofljica otthonában, a férfi kézilabda Szlovén Kupa szerdai negyeddöntőjében. Férfi futsal MK: Elkészült a negyeddöntő párosítása A címvédő Haladás VSE a másodosztályú Maglóddal, míg az előző kiírásban ezüstérmes Veszprém az MFA-val találkozik a férfi futsal Magyar Kupa negyeddöntőjében, január végén. Futsal Eb-selejtező: nem sikerült a bravúr Ljubljanában A magyar férfi futsalválogatott szerdán kiélezett összecsapáson 5-4-re kikapott a szlovénoktól a második Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén, Ljubljanában. Válogatott történetek - könyv a nemzeti tizenegy kulisszatitkairól Válogatott történetek - évtizedes titkok a meggypirosak öltözőjéből címmel megjelent Dénes Tamás és Szabó Tamás új könyve. Szokolai László 18 éves tanítványa nyerte a nyíltvízi válogatót Nagy Nándor (Balaton ÚK Veszprém) és Mihályvári-Farkas Viktória nyerte a nyíltvízi Európa-bajnokság válogatóját a győri Aqua Sportközpontban. Női kézilabda BL: megkezdődött a jegyárusítás a budapesti négyes döntőre Megkezdődött a jegyárusítás a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjére, amelyre május 31. és június 1. között kerül sor. Európai kézilabdaligák: Hat magyar gól a spanyol férfibajnokságban Jánosi Tamás és Pergel Andrej is három gólt szerzett a spanyol férfi kézilabda-bajnokság keddi játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.