Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

politika

Sok volt a közös nevező Sok volt a közös nevező Lendület, siker, fejlődés, ezek a jelzők jellemzik Veszprém elmúlt négy évét – fogalmazott Porga Gyula soron következő lakossági fórumán a Botev iskolában péntek este. 2014. szeptember 12. 19:35 Több turista, erősebb gazdaság Több turista, erősebb gazdaság Veszprém turizmusával kapcsolatos kérdéseinket eljuttattuk Porga Gyula polgármesterhez is. Jelentős előrelépések történtek ezen a területen. 2014. szeptember 11. 21:29 Megérett a felülvizsgálatra a helyi adók mértéke Megérett a felülvizsgálatra a helyi adók mértéke Az elmúlt négy év bizalmával számoltak el a dózsavárosiak előtt az érintett képviselők és a polgármester csütörtök este városrész iskolájában tartott lakossági fórumon. 2014. szeptember 11. 21:26 Erős az a kifejezés, hogy a város fejlődik Erős az a kifejezés, hogy a város fejlődik Veszprém lendületét, sikerét és fejlődését kérdőjelezte meg a demokratikus ellenzék csütörtöki sajtótájékoztatóján. 2014. szeptember 11. 16:50 Baloldali kezdeményezésekre építkezik a Fidesz Baloldali kezdeményezésekre építkezik a Fidesz A turizmus húzóágazattá vált Veszprémben – ezzel kapcsolatban kérdeztük a polgármesterjelölteket. Ma Katanics Sándor, az MSZP, a DK, az Együtt-PM, az MLP és a Lokálpatrióták közös jelöltje válaszol. 2014. szeptember 10. 21:45 Végleges az ITS Végleges az ITS Az Integrált Településfejlsztési Stratégia az a dokumentum, amely alapján a város a 2020-ig tartó uniós pénzügyi ciklusban rendelkezésre álló közösségi támogatást felhasználhatja. 2014. szeptember 10. 16:32 Búcsúznak a képviselők Búcsúznak a képviselők Utoljára ülésezik a 2010-ben megválasztott képviselő-testület csütörtökön. 2014. szeptember 10. 16:08 Megvan Navracsics helye a bizottságban Az oktatással, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó biztosnak javasolja kinevezni Navracsics Tibort Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke - derül ki a brüsszeli testület által szerdán délben közzétett közleményből. 2014. szeptember 10. 12:16 Öt listára lehet szavazni a megyében Veszprém megyében öt jelölőszervezet került fel megyei listára és két nemzetiségi listára lehet majd szavazni október 12-én az önkormányzati választásokon - tájékoztatta a Veszprém Megyei Választási Iroda vezetőjének jogi helyettese szerdán az MTI-t. 2014. szeptember 10. 12:14 A kerékpáros turizmusra is építhetnénk A kerékpáros turizmusra is építhetnénk A turizmus húzóágazattá vált Veszprémben – ezzel kapcsolatban kérdeztük a polgármesterjelölteket. Elsőként Gerstmár Ferenc, az LMP jelöltje válaszol. 2014. szeptember 9. 23:42 A sorsolás megtörtént, nyertes majd októberben A sorsolás megtörtént, nyertes majd októberben Aligha ez lesz az októberi önkormányzati választásokkor a veszprémi polgármesteri székért folyó harc kimenetele, de a hétfői sorsolás alapján ez a kiinduló állapot. 2014. szeptember 8. 22:43 Helyreállítaná az önkormányzatiságot az LMP Helyreállítaná az önkormányzatiságot az LMP A hűbéri viszonyok megszüntetését, jobb életminőséget és a helyi közösségek önrendelkezési szabadságának megvalósítását ígéri az LMP – hangzott el Gerstmár Ferenc hétfői sajtótájékoztatóján. 2014. szeptember 8. 11:06 Hétfő délután sorsolják ki a jelöltek szavazólapi sorrendjét Az ajánlóívek leadása után, hétfő délután sorsolják ki a helyi választási bizottságok, hogy az október 12-i önkormányzati választáson milyen sorrendben követik egymást polgármester- és képviselőjelöltek a szavazólapokon. A testületek a sorsolás módjáról szabadon határozhatnak. 2014. szeptember 8. 10:20 Választási kisokos Választási kisokos Ki hol indul? Listák, egyénik, polgármesterjelöltek. Összegyűjtjük és frissítjük az önkormányzati választásokkal kapcsolatos legfontosabb infókat. 2014. szeptember 4. 17:57
... 82 83 84 85 86 ...
közélet
Az EU közel 36 ezer ingyenes InterRail-bérletet oszt szét fiatalok között, 787-et a magyar fiataloknak Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében idén tavasszal 35 762 európai, köztük - kvóta alapján - 787 magyar fiatal kap ingyenes európai vonatbérletet - közölte az Európai Bizottság szerdán. A szólásszabadság helyreállítása érdekében felhagy tényellenőrző programjával a Meta A Meta felhagy tényellenőrzési programjával a hozzá tartozó közösségimédia-felületeken és enyhít a vélemények szabad kifejtésének korlátain - jelentette be Mark Zuckerberg, a technológiai óriáscég tulajdonos-elnöke kedden. Miért pont 8200 Veszprém irányítószáma és egyáltalán miért kell ezt a borítékra ráírni? Emlékszem, hogy általános iskolás alsó tagozatos koromban valamelyik tankönyvben volt egy oldal, ami azt magyarázta el, hogyan kell helyesen megcímezni egy borítékot: név, csupa nagybetűvel a település, utca és házszám, végül az irányítószám. De miért van szükség erre a négyjegyű irányítószámra és miért éppen a 8200 Veszprémé, amíg például a nyíregyházi levelekre a 4400-at kell ráírni? Évről évre egyre kevesebb levelet adunk fel, de még így is több mint 400 millió küldeményt kézbesít a posta egy évben. Veszprémben is megnyílt a szent kapu Ferenc pápa szenteste megnyitotta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, amivel kezdetét vette a 2025-ös jubileumi év. Az év végén, Szent Család vasárnapján Dr. Udvardy György veszprémi érsek pedig ünnepi szentmise keretében megnyitotta a szentévet a Veszprémi Főegyházmegye számára is. Sulyok Tamás: Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek Magyar Péter, aki korábban több Facebook-bejegyzésben is indítványozta az előre hozott választásokat, legutóbbi posztjában ismét megszólította a köztársasági elnököt - aki ezúttal nem hagyta szó nélkül a politikus kijelentéseit, és szintén közösségi média posztban reagált. „Nem vagyunk és nem is lehetünk pesszimisták!” Újabb jelét adta Veszprém annak, amiről a politikai döntéshozók, intézményvezetők és a legnagyobb cégek irányítói az utóbbi időszakban már többször beszéltek. Habár 2025 még bőven tartalmaz bizonytalanságot, a stratégia, hogy Veszprém az idei évben is sikeres legyen már létezik. Mindez szombaton a város hagyományos újévköszöntő ünnepségén is megerősítést nyert, ahol a közös koccintás mellett még egy ünnepi eseményre is sor került, Rasovszky Kristófot a Pannon Egyetem díszpolgárává avatták. Nagy Márton: Új csúcsminisztérium az új gazdaságpolitika érdekében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Pénzügyminisztérium összeolvad, ezzel egy új csúcsminisztérium jön létre, amely a magyar gazdaságpolitika megújulását szolgálja. Donald Trump elkötelezett politikai ígéreteinek teljesítése mellett Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke eltökélt abban, hogy markáns politikai ígéreteit betartsa – mondta pénteken az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője az M1 aktuális csatorna műsorában. Az elemző hozzátette: ez reményt adhat arra, hogy Ukrajnában is végre béke legyen. Egészségtelen Ajka, kifogásolt Veszprém levegője Javult a levegő minősége az országban - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból. A korai juhar az év fája 2025-ben Az Országos Erdészeti Egyesület mozgalma 1996 óta minden évben megválasztja az év fafaját.
sport
Nyáron távozik az FTC női kézilabdacsapatának vezetőedzője Nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését Allan Heine, a Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzője. Távozót jelentett be a VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém kedden délelőtt hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy közös megegyezéssel azonnali hatállyal távozott ballábas centere, Kártik Zsombor. Dróth Zoltán: meglátjuk, mi lesz a történet vége Dróth Zoltán, a négyszeres magyar bajnok és ötszörös kupagyőztes Haladás VSE futsalcsapatának játékosa szerint a klub nehéz időszak elé néz, ha a továbbiakban sem javul a helyzete. Győzelem a címvédő ellen! A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-1-re nyert a címvédő, éllovas szombathelyi Haladás ellen a férfi futsal NB I alapszakaszának hétfő esti rangadóján. Fiatal kerékpáros csatlakozott a VESC-hez Válogatott versenyzővel bővült az MVM VESC Cycling Team: Bruchner Regina az idei évtől már veszprémi színekben versenyzik tovább. A PSG-hez távozik a Tatabánya horvát kézilabdázója A horvát válogatott Mateo Maras nyáron távozik a MOL Tatabánya KC férfi kézilabdacsapatától és a Paris Saint-Germainhez igazol. Robbie Keane a Ferencváros vezetőedzője Robbie Keane a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Ferencváros új vezetőedzője. Párizs 2024: sorjáznak a panaszok az érmek minőségének romlása miatt Egyre több panaszos bejelentés érkezik a tavalyi nyári olimpia érmeseitől a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz és a párizsi ötkarikás játékok szervezőihez a kapott medálok minőségének romlása miatt. Újabb francia válogatott kézilabdázó érkezhet Veszprémbe Francia sajtóhírek szerint a Montpellier válogatott jobbszélsője, Yanis Lenne a Veszprém HC kézilabdacsapatához igazolhat.  Férfi kézilabda vb: „hazai” pályán Varasdon Horvátország, Dánia és Norvégia közös rendezésében bonyolítják le a férfi kézilabda világbajnokságot január 14.-február 2. között. A magyar válogatott a határhoz közeli Varasdon játssza a csoportmeccseket Hollandia, Észak-Macedónia és Guinea ellen. Szurkolóinkat ismerve bátran kijelenthetjük, hogy szinte hazai pályán fognak játszani legjobbjaink – továbbjutás esetén a középdöntőben is.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.