Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
közélet
Navracsics Tibor: a települések hagyományait, arculatát hivatott óvni a helyi önazonosság védelméről szóló törvény Az önazonosság megőrzésére, a szokások és hagyományok védelmére, a népesség egyensúlyának megőrzésére ad lehetőséget a helyi önazonosság védelméről szóló, készülő törvény, amelyet az Országgyűlés már a tavaszi ülésszakán elfogadhat - hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Alsóörsön. Százmillió forint sorsáról dönthetnek a veszprémiek Elindul a részvételi költségvetés: március végétől lehet beküldeni az ötleteket, amelyek a 2026-os városi büdzsébe is beépülhetnek. Trump új világrendje és ami mögötte van Egészen a botrányba fulladt Trump-Zelenszkij találkozóig még ott volt a kérdőjel azon kijelentés mögött, hogy Donald Trump érkezésével új világrend is beköszöntött-e. Mostanra viszont már egyértelművé vált, hogy az amerikai elnököt egészen más motivációk hajtják, mint elődjeit, a feladatokhoz pedig teljesen más szemlélettel áll hozzá, mint Biden, Obama, de még a republikánus Bush is tette volna. De vajon a kirakat mögött ki mozgatja a szálakat? J. D. Vance, Elon Musk, vagy egyszemélyben Donald Trump? A CIA titkos dokumentumait nem sikerült feltárni, de így is sokkal mélyebben beleláthattak az amerikai bel- és külpolitikába azok, akik ott voltak a Pannon Kultúrklub legutóbbi beszélgetésén a Papírkutyában. Családbarát Köznevelési Intézmény címet kapott a veszprémi Báthory iskola Idén harmadik alkalommal, 2025. február 22-én, a Budapesti Kongresszusi Központban megtartott Pedagógus Expó rendezvényen osztották ki a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány “Családbarát Köznevelési Intézmény” díjait. A veszprémi köznevelési intézmények közül harmadikként, az általános iskolák közt elsőként kapta meg a kitűntető címet a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola. A tavalyi évben a Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola és a Szent Margit Római Katolikus Óvoda pályázatát ismerték el az országos díjjal illetve címmel. Modern környezet az egészségügyi dolgozóknak – egy éve újult meg a veszprémi nővérszálló A Veszprém vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház Stromfeld Aurél utcai nővérszállójának felújítása után 2024 tavaszán vehették birtokba az egészségügyi dolgozók az újonnan modernizált épületet. A rekonstrukció az ,,Egészségügyi szakellátók szállóinak fejlesztése" elnevezésű EFOP-projekt részeként valósult meg, jelentős komfortnövelést és lakhatási lehetőséget biztosítva az intézmény munkatársainak. Idén is sikeresen pályázott a Howmet-Köfém támogatására az Ipari Huszonötezer dolláros támogatást nyert a Howmet-Köfém Kft. pályázatán az Ipari Technikum – tájékoztatott az intézmény. Szorul a hurok az illegális szemetelők körül Veszprémben A város számos pontján működik már térfigyelő kamera a szelektív hulladékszigetek környékén. Ezek az elmúlt napokban két esetet is rögzítettek, amikor ismeretlenek illegálisan helyeztek ki hulladékot a helyszínre. Az önkormányzat megtette a feljelentést. Megvan az eredménye a vasárnapi pápai időközi önkormányzati választásnak Kerti Györgyi a Közösen Pápáért színeiben nyerte meg a vasárnapi pápai időközi önkormányzati választást, amit azért kellett kiírni, mert korábban a város DK-s polgármestere, aki egyéni választókörzetben is képviselői mandátumot szerzett, lemondott utóbbi tisztségéről. Az uniós ajánlásnál sokkal jobban teljesít Veszprém a zöldítés területén is Egy csüngő japán díszcseresznye elültetésével csatlakozott jelképesen Veszprém a Nemzeti Faültetés Napja akcióhoz, ezzel viszont nem merül ki az idei zöldítés a városban. 2025-ben is százas nagyságrendeben terveznek faültetéseket, ezzel az országos statisztikák szerint is az egyik legzöldebb megyeszékhely. Emlékhelyet avattak Nemecz Ernő tiszteletére a VEAB székházában Ünnepélyes keretek között avatták fel Nemecz Ernő akadémikus, a Veszprémi Akadémiai Bizottság (VEAB) alapítójának emlékhelyét, amely egy emléktáblából és ásványgyűjteményének egy részét bemutató kiállításból áll. 
sport
Férfi kézilabda Európa-liga: kétgólos vereséggel búcsúzott a Tatabánya A Tatabánya házigazdaként 33-31-re kikapott kedden a francia Fenix Toulouse-tól a férfi kézilabda Európa-liga második csoportkörének utolsó fordulójában. Márton Gréta: minden kerettag része akar lenni az újjáépülő női kézilabda-válogatottnak Az Európa-bajnoki bronzérmes Márton Gréta szerint valamennyi kerettag azért érkezett a magyar női kézilabda-válogatott felcsúti edzőtáborába, mert része akar lenni az újjáépülő csapatnak. Tour de Hongrie: három magyar csapat lesz a rajtnál Három hazai csapat indul majd az idén százéves Tour de Hongrie országúti kerékpáros versenyen. Betlehem: nagyon nagy vágyaim nincsenek idénre Betlehem Dávid olimpiai bronzérmes nyíltvízi úszó úgy fogalmazott: nagyon nagy vágyai nincsenek az idei versenyszezonra, de bízik benne, hogy az előtte álló négy év lesz a karrierje csúcspontja. Ilyés Ferenc: jót tesz a kézilabdának egy ilyen kiélezett női kupadöntő Ilyés Ferenc elnök szerint a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szemszögéből nézve fantasztikus esemény volt a női Magyar Kupa hétvégi négyes döntője. Spandler Mátyás is csatlakozott a futsalválogatott keretéhez Sergio Mullor szövetségi kapitány a veszprémi Spandler Mátyást is meghívta a magyar futsalválogatottba, amely két kulcsfontosságú Európa-bajnoki selejtezőre készül.  SVSE: Új országos csúcs 200 méteren! A veszprémi Sportolj Velünk SE atlétái kiemelkedő eredményekkel térhettek haza az elmúlt hétvégén Nyíregyházán rendezett korosztályos versenyről. Sabaté sem tudja, mikor térhet vissza Szita Zoltán Javier Sabaté, az Orlen Wisla Plock férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője sem tudja pontosan, mikor térhet vissza Szita Zoltán, a lengyel bajnoki címvédő sérüléssel bajlódó válogatott balátlövője. Schmidt Ádám: a magyar fiataloknak egyedülálló lehetőségeik vannak a sportolásra Schmidt Ádám szerint korszerűsíteni kell a sportszakember-képzést, emellett a sportért felelős államtitkár a Nemzeti Sportrádió hétfői műsorában beszélt Szoboszlai Dominikról és a magyar fiatalok egyedülálló sportolási lehetőségeiről is. Tomori a BL-ben is Ferencváros-Győr döntőt remél Tomori Zsuzsanna a női kézilabda Magyar Kupa után a Bajnokok Ligájában is Ferencváros-Győr döntőt remél.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.