Elsőbálozó lányok lettek a 200. balatonfüredi Anna-bál szépei
A budapesti Szabó Laura lett a 200. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a balatonfüredi Windisch Laura, második udvarhölgye pedig a szintén balatonfüredi Zsoldos Laura lett, mindhárman elsőbálozók.
Orbán Viktor: fölényes győzelmet aratnánk egy mostani választáson
Saját belső felméréseik szerint fölényes győzelmet aratna és elsöprő többséget szerezne a kormányoldal egy most vasárnapi országgyűlési választáson, és a 106 egyéni választókerületből 80-ban szereznének mandátumot - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) zárónapján, szombaton délelőtt mondott előadásában, amelyben beszélt az új román kormányfővel való együttműködésről, a Kneecap zenekar Magyarországról való kitiltásáról, a világháború kialakulásának esélyéről, valamint bejelentette, hogy digitális polgári köröket alapítanak a "szétrombolás kultúrájának" ellenpontjaként.
Egy új korszak kezdete lehet az egyetemistáknak az MCC
Július 23-án több tízezer fiatal számára dőlt el, hogyan alakul a jövőjük: kihirdették az egyetemi felvételi ponthatárokat, így véglegessé vált, hogy ki, melyik egyetemen és szakon kezdheti meg tanulmányait szeptembertől. A ponthatárok kihirdetésével egy izgalmas időszak lezárult, egy újabb pedig kezdetét veszi. A most felvételt nyert hallgatók számára a következő nagy kérdések fogalmazódnak meg: Mit és hogyan fognak tanulni? Hogyan lehet a legtöbbet kihozni az egyetemi évekből? Miből finanszírozzák a lakhatást? Mire lesz elég az ösztöndíj?
Megjelent a hivatalos 2025/2026-os tanév rendje
A Belügyminisztérium a Magyar Közlöny legfrissebb számában kihirdette a szeptemberben induló tanév rendjét.
Nagyot nőtt a felvett hallgatók létszáma a Pannon Egyetemen
Harminc százalékkal növelte a felvett hallgatók számát tavalyhoz képest a Pannon Egyetem, ezzel az ország legnagyobb növekedést elérő intézménye lett – derült ki az intézmény péntek reggeli, felvételi eljárásról szóló sajtótájékoztatóján.
Már Balatonfőkajáron vannak a Superbike élmenői
Harmincöt év után bőgnek fel újra Magyarországon a motorsport elitkategóriáinak erőforrásai azáltal, hogy tbb mint három évtized után ismét futamokat rendeznek hazánkban, ráadásul Veszprémtől nem is messze, a balatonfőkajári Balaton Park Circuit pályán. Csütörtökön a Superbike és több másik kategória mezőnye is már berendezkedett a paddockban, mi pedig ott voltunk, hogy megtudjuk, mi a véleményük a most debütáló pályáról a versenyzőknek.
Csütörtöktől a legmagasabb fokozatú hőségriasztás lép életbe
Csütörtöktől harmadfokúra emelte és szombat éjfélig meghosszabbította a jelenlegi másodfokú hőségriasztást az ország egész területére az országos tisztifőorvos.
Veszprém belvárosa – volt, van, lesz… 6.
Európa-szerte egyre több olyan jó példát találni a környezettudatos és költségtakarékos városi beruházásokra, amelyek már beépített és leromlott állapotú területeken, a helyi közösségek bevonásával és a helyiek szolgálatába állítva teremtenek új értéket. Ezek az esetek más településeknek és közösségeknek is tanulságosak lehetnek, így Veszprémnek is – például a Kossuth utca felső végétől a Balaton Plazáig terjedő belvárosi terület újjáélesztésénél.
Emberölés miatt nyomoznak a „ekszöszájzbúk Feri” ellen
Nyomozás indult emberölés gyanúja miatt Horváth Ferenc ellen, akit az ország még 2004-ben ismert meg a TV2 Napló című műsorában sugárzott riportból.
Veszprém belvárosa – volt, van, lesz… 5.
A Kossuth utca felső végétől a Balaton Plazáig terjedő belvárosi terület fejlesztése már nagyon időszerű: már csak a közkedvelt Gyárkert jövője miatt is. Sokan ugyanakkor szívesen látnák az egész környéket kívül-belül megszépülve, hogy a mostani leromlott és kissé összevissza állapotból magára találjon, és a városlakók is újra belakják az egykor nyüzsgő városrészt. A terület újjáélesztésére keresi a megoldást a városvezetés, többek között egy nemzetközi projekt, a NONA segítségével.