Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 11. Márton
Veszprém
15°C
2025. november 11. Márton
Veszprém
15°C
közélet
A termelők elhivatottsága és a látogatók lelkesedése idén is sikerre vitte a Bakony Expót Három nap, százötven kiállító, több mint harminc kísérőprogram, megszámlálhatatlan íz, illat és élmény várta a látogatókat november 7-9. között a XII. Bakony Expon a Veszprém Arénában. Robotikában is a világ élvonalában az MCC diákjai Kiemelkedő eredménnyel végzett az MCC-s diákokból álló magyar csapat az idei FIRST Global Challenge nemzetközi robotika versenyen. A Panamában tartott megmérettetésen Magyarország a 4. helyen végzett a világ 195 résztvevő országa között. Még vizsgálják a Bakonyi Erőműben történt baleset körülményeit Még tart az ajkai erőműben szombaton történt baleset vizsgálata - tájékoztatta a Veolia Energia Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-t. Veszprém belvárosa – volt, van, lesz… 7. Tavasszal indítottuk útjára azt a cikksorozatot, amely a belváros múltjával, jelenével és főként a jövőjével foglalkozik. Különös hangsúlyt kapott a Kossuth utca felső vége és a Balaton Plaza közötti, keleti belvárosi terület, amely a korábbi fejlesztésekből alig részesült. Elindult egy felmérés is, hogy megtudjuk, miként vélekednek a döntéshozók, városvezetők, szolgáltatók és vállalkozók, ill. a lakosság ennek a városrésznek a jövőjéről. Mostani írásunk a kutatás első eredményeiről számol be. Paul Tissandier Diploma Kositzky Attilának A repülés egyik legrangosabb nemzetközi elismerését vehette át Kositzky Attila nyugállományú altábornagy a vadászpilóták 12+1. találkozóján. A szombati fórumon Bali Tamás dandártábornok, a Magyar Veterán Repülők Szövetsége elnöke nyújtotta át a díszes okiratot az ünnepeltnek.     Idén is a látogatók döntöttek a legjobbakról a Bakony Expón Vasárnap délután ünnepélyes keretek között adták át a 12. Bakony Expo közönségdíjait a Veszprém Arénában. A vásár idei évében is a látogatók szavazhattak négy kategóriában, hogy eldőljön, kik voltak azok a kiállítók, akik standjukkal, termékükkel vagy vendéglátásukkal a leginkább elnyerték a közönség tetszését. Lassú rajt után biztató jelek a lakáshitelpiacon – az Otthon Start Program még csak most kezd hatni A magyar lakáshitelpiac szeptemberben nem produkált látványos megugrást, noha sokan remélték, hogy az új Otthon Start Program beindítja a keresletet. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint szeptemberben 112,64 milliárd forint értékben folyósítottak új lakáscélú hiteleket, ami gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbi 113,96 milliárd forinttal, tehát mindössze 1,2 százalékos visszaesést jelent. Szalay-Bobrovniczky: Magyarország HIMARS rakétatüzérségi rendszer beszerzését készíti elő Washingtonban folytatott tárgyalásokat a HIMARS rakétatüzérségi rendszer beszerzéséről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A Pentagonban zajlott megbeszélések során a felek egy 3–5 éves időtávban megvalósuló, amerikai kongresszusi jóváhagyáshoz kötött fegyverbeszerzési programról egyeztettek – erről maga a miniszter számolt be a közmédiának a hazafelé tartó repülőúton. Herendi porcelán a Fehér Házban Kizárólag az amerikai elnök számára készítették Herenden azt az egyedi porcelán tálat, amelyből mindössze egyetlen darab létezik a világon. A különleges műtárgyat Orbán Viktor miniszterelnök ajándékozta Donald Trumpnak. Őszi árrobbanás a magyar nyaralópiacon A nyaralóingatlanok piaca idén ősszel meglepő irányt vett: a szezon lezárultával sem estek vissza az árak, sőt, több térségben tovább drágultak az üdülőövezeti házak. Míg korábban a nyári hónapok számítottak a csúcsidőszaknak, mostanra az év második felében is élénk maradt a kereslet – ez pedig új korszakot jelez a hazai nyaralópiacon, ahol az érzelmi alapon történő vásárlást egyre inkább felváltja a pénzügyi tudatosság.
sport
A Real Madrid és a Manchester City is figyeli Szoboszlai Dominikot – sajtóhír Az angol bajnoki címvédő Liverpool meghosszabbítaná Szoboszlai Dominik 2028-ban lejáró szerződését, de nemzetközi sajtóhírek szerint a Real Madrid és a Manchester City is figyeli a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát – írja az m4sport.hu. Elmarad az idei Mikulás-rali Idén nem rendezik meg a magyar ralisport népszerű évzáró bulifutamát, a Veszprém környéki Mikulás-ralit. Örmény-magyar: Tóth Alex az itthonihoz hasonló meccsre számít Az itthonihoz hasonló mérkőzésre számít az örmények elleni, idegenbeli labdarúgó világbajnoki selejtezőn Tóth Alex, aki úgy véli, ki-ki meccs lesz, a magyar válogatottnak kezdeményeznie kell, mert a második hely biztosítása érdekében nagyon fontos, hogy milyen eredményt ér el. Sorsoltak a férfi kézilabda Magyar Kupában A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a férfi Magyar Kupa 2026 februárjában sorra kerülő negyeddöntőinek párosítását. A One Veszprém HC Gyöngyösre utazik. Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya Fizikailag megterhelő két mérkőzésre számít kedden és szerdán Litvánia ellen Sergio Mullor, a magyar futsalválogatott szövetségi kapitánya. Női kézilabda NB I: szerződést hosszabbított világbajnok kapusával a Győr A női kézilabda NB I-ben és a Bajnokok Ligájában is címvédő Győr Audi ETO KC 2029-ig szerződést hosszabbított világbajnok kapusával, Hatadou Sakóval. Meddig bírja a Pét? – ezúttal tizenhat gólt kapott A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal hétvégi fordulója sem szűkölködött gólokban: a házigazda Zirc például tizenhat góllal nyert a szebb időket is látott Pét ellen – ÖSSZEFOGLALÓ. Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a Madame Tussauds Budapestben A Madame Tussauds Budapest bejelentette, hogy Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap. Mezei futás csodás környezetben Nemesvámoson rendezte meg a VEDAC az országos mezeifutó versenyét, a VESZ-MONT Group Kupán több száz futó állt rajthoz. Hat érem szereztek a veszprémi tekvondósok Remekül szerepeltek a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) tekvondósai a XII. Eagles Cup nemzetközi nyílt versenyen, ahol hat ország több mint 350 versenyzője mérte össze tudását. A veszprémi küldöttség négy tagja összesen hat érmet gyűjtött.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.