Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
közélet
Lemondott az MSZP két társelnöke, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre Lemondott Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, az MSZP két társelnöke a párt választmányának szombati ülésén a június 9-i európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választás eredményei miatt. Erről a két politikus a Facebook-oldalán számolt be. Gryllus Dániel a költészet szerepéről Idén Gryllus Dániel, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, a Kaláka alapító tagja nyitotta meg a veszprémi Ünnepi Könyvhetet. A szavakat dallamok követték, Gryllus citerával kísérte magát, s persze a nóták között mesélt könyvekről is, versekről, Kányádiról, Weöres Sándorról… Órákig tudtuk volna hallgatni… Gryllus Dániel: a könyvek ideje nem járt le, hiába mondják Csütörtök délután hivatalosan is megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet Gryllus Dániel, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, a Kaláka együttes alapító tagja. Természetesen az ünnepi szavakat dallamok követték. A veszprémi Ringató Óvoda lett az 'Év Állatvédő Óvodája' az országban Rekordszámú oktatási és gyermekvédelmi intézmény pályázott országszerte "állatbarát" címre és első ízben avattak „Állatbarát Nagykövet” pedagógusokat is a kétnapos díjkiosztón Budapesten. Titokban szerveztek gyermeknapot a padányis alsósoknak a tanítóik Egy tűzoltóautó szirénája jelezte a Padányi Katolikus Iskola alsó tagozatos gyermekeinek, hogy elkezdődtek a gyereknapi programok csütörtökön, amiket a tanítóik teljes titokban szerveztek meg nekik a tanítási év utolsó napjaiban. A magyarok félnek a daganatos megbetegedésektől, mégsem járnak szűrővizsgálatokra A magyarok több mint fele fél a daganatos megbetegedéstől, mégis csak minden ötödik megkérdezett tesz meg minden tőle telhetőt a megelőzés érdekében - összegezték szerdán egy kerekasztal-beszélgetésen az Affidea Magyarország által készített országos, reprezentatív kutatás eredményét. Több helyen is elkerülhetetlen az M7-es nyári felújítása Elkerülhetetlenné vált az útburkolat állagromlása miatt az M7-es felújítása több helyen még a nyáron - közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. szerdán. Vehir21 podcast: szellem, lélek és az anyagi világ határán A Vehir21 podcastben időről időre különböző közéleti, kulturális, vagy sporttal kapcsolatos témákat boncolgatunk meghívott vendégeinkkel, viszont a mostani, formabontó adásunkban a spiritualitás világban mélyedünk el. Mi a különbség és milyen kapcsolat van a lélek és szellem között? Mit jelentenek az örökölt minták és hogyan tudunk ezen felülkerekedni? Elutazunk a szellemvilágba és egészséges szkepticizmussal, de kellő nyitottsággal tekintünk a világban zajló jelenségekre Pintér Miroszlav, saját megfogalmazása szerint gyógyító társaságában. Ovádi Péter a nyári forróság veszélyeire hívja fel az állattartók figyelmét Ásványvizet osztanak az utasoknak a pályaudvarokon és az autóbusz-állomásokon A harmadfokú hőségriasztás ideje alatt a MÁV-Start naponta 10 és 17 óra között a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon, a Volánbusz pedig munkanapokon 12 és 14 óra között a Népliget autóbusz-állomáson és a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain oszt ásványvizet az utasoknak a készlet erejéig - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága szerdán.
sport
Sós Csaba: jól halad az olimpiai felkészülés Sós Csaba szövetségi kapitány szerint jól halad az olimpiai felkészülése a magyar csapatnak, amely a vasárnap befejeződött belgrádi Európa-bajnokságon 10 arany-, 9 ezüst- és 8 bronzéremmel zárt. Vizes Eb: Kós Hubert aranyérmes 200 méter vegyesen Kós Hubert címét megvédve aranyérmet nyert 200 méter vegyesen a belgrádi úszó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján, Török Dominik egyéni csúccsal negyedikként zárt. Vizes Eb: Késely Ajna aranyérmes 400 méter gyorson Késely Ajna aranyérmet nyert 400 méter gyorson a belgrádi úszó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján. Vívó Eb: Európa-bajnok a férfi kardcsapat Aranyérmet nyert a magyar férfi kardcsapat vasárnap a bázeli vívó Európa-bajnokságon. Női kézilabda junior-vb: negyeddöntős a magyar válogatott Az Európa-bajnoki címvédő magyar női junior kézilabda-válogatott negyeddöntőbe jutott a szkopjei világbajnokságon, mivel 31-26-ra legyőzte Norvégiát vasárnap, a középdöntő első fordulójában. Vizes Eb: Sárkány Zalán bronzérmes 1500 méter gyorson A Balaton Úszó Klub Veszprémben készülő Sárkány Zalán bronzérmet nyert 1500 méter gyorson vasárnap a belgrádi úszó Európa-bajnokságon. A szám másik magyarja, Gálicz László ötödik lett. Spanyol Nagydíj - Idén is Verstappen nyert A címvédő, háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat Barcelonában, ezzel tovább növelte előnyét a pontversenyben. Vizes Eb: Senánszky Petra országos csúccsal aranyérmes 50 méter gyorson Senánszky Petra országos csúccsal aranyérmet nyert 50 méter gyorson szombaton a belgrádi Európa-bajnokságon. Vizes Eb: aranyérmes a 4x200 méteres vegyes gyorsváltó A Márton Richárd, Holló Balázs, Ábrahám Minna, Pádár Nikolett összeállítású 4x200 méteres vegyes gyorsváltó aranyérmet nyert szombaton a belgrádi úszó Európa-bajokságon. Szalai: a nyomást egészségesen kell kezelni Szalai Attila szerint nagy nyomás nehezedik a magyar labdarúgó-válogatottra a skótok elleni utolsó, sorsdöntő Európa-bajnoki csoportmérkőzés előtt, de ezt egészségesen kell kezelniük a játékosoknak.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.