Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába
Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába.
Feltárul a rácsokon túli tabusított világ
"Egy társadalmat nem az alapján kell megítélni, hogy hogyan kezeli a kiemelkedő polgárait, hanem az alapján, hogy hogyan bánik a bűnözőivel.” Dosztojevszkij mondata egyszerre alkalmas arra, hogy felkorbácsolja az indulatokat azoknál, akik a büntetés-végrehajtásban a társadalom jogos revansát látják a bűnözőkkel szemben, de ugyanúgy meg tudja világítani az emberarcúságot azokkal szemben, akik jogerős bírósági ítélettel a kezükben kényszerültek a börtönrácsok mögé. Nem véletlen, hogy ezzel az idézettel találkozik először az, aki az egykori veszprémi várbörtönbe belép. A történelmi falak még őrzik a tömlöcbe zárt betyárok utolsó sóhaját az akasztás előtt, ahogy a koncepciós perekben elítélt politikai foglyok imáit is és azt a szűnni nem akaró morajlást, ami a börtönök folyamatos ébrenlétére jellemző, miközben az idő mégis megmerevedik a raboknak, de ugyanúgy az őröknek is. A várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás nem egy középkori panoptikumot ígér. Nem is csupán egy történelmi utazást a sziklafalon kialakított legendás börtönben. Sokkal inkább egy morális tréning az ember lelkének.
TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény
Az állami egészségügynek és a magánegészségügyi szektornak is ugyanaz a célja a nap végén: a betegek érdekeit a legjobban képviselni. Az ehhez vezető út viszont merőben különbözik, és amíg az állami szektorban sokszor csak egy TAJ-szám a páciens, addig a magánorvosi központok pont arra a bizalomra építkeznek, amire a legnagyobb szüksége van annak, aki valamiért orvoshoz fordul. Legalábbis a TritonLife Csoportnál így gondolkodnak, az eddigi eredményeik pedig úgy tűnik, hogy visszaigazolják ezt a stratégiát, ami még így is csak egy szelete annak a folyamatnak, ahogyan Magyarország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója építkezik, többek közt a veszprémi központjaiban.
Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője
Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 aktuális csatorna berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban.
Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.
Elkészült a Szabadság tér!
Minden korlátozás megszűnt, péntektől kezdve újra teljesen használható a Szabadság tér.
Elfogadta a 2025-ös költségvetést a parlament
A törvényt 125 igen, 56 nem szavazattal hagyta jóvá az Országgyűlés.
Az Emberkék Alapítvány és az Angyalok - Példaértékű gyógyító ajándékozás
Hatalmas civil összefogást hozott létre az Emberkék Alapítvány csapata, akik 27 tartósan, krónikusan beteg gyermek karácsonyi kívánságait váltották valóra. Az alapítvány segítségével az adományozók találkozhattak a gyerekekkel és személyesen adták át ajándékaikat Veszprémben, a Hangvillában december 19-én.
Akár elégedetten hátra is dőlhetnénk, de az elődök példája ösztökél bennünket, hogy nem szabad megállni!
A polgármester hagyományos karácsonyi ünnepségén a történelem korszakain keresztül is értékelte Veszprém mostani teljesítményét, valamint a jelen korban is összevetette a többi magyar várossal. Célul pedig azt tűzte ki, hogy hamarosan az európai városok élmezőnyében is megtehesse ezt. Ugyanezen a rendezvényen adta át Rasovszky Kristófnak és Szokolai Lászlónak Veszprém város díszpolgári címét.
Együttműködés a roncskutatók és a múzeum között
Együttműködési megállapodást kötött a Laczkó Dezső Múzeum és a Magyar Roncskutató Egyesület, akik korábban már közösen tártak fel két második világháborús vadászgépet is Ajkánál, illetve a Balatonban.