Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az együtt töltött idő öröme

2011. február 13. 5:00
Farsangi játszóházzal és bábelőadással várták a legkisebbeket szombaton délelőtt a Városi Művelődési Központ előcsarnokában.

A Ramazuri Bábszín-játszóház közreműködésével megvalósuló programon minden korosztály megtalálhatta a neki legszimpatikusabb elfoglaltságot. Már a hivatalosan meghirdetett kezdés előtt érkeztek családok, hogy együtt szórakozva töltsék el a szombat délelőttöt.

Volt is miből válogatni, egyedi, természetes anyagokból készült játszótér állt az érkezők rendelkezésére, a kézműves foglalkozáson színes farsangi maszkok készültek, valamint megnézhették az Ördöngős mese című bábelőadást.


Szűcs József

2006-ban alakult meg a Ramazuri Bábszín-játszóház – árulta el érdeklődésünkre Szűcs József, a társulat vezetője. – A kicsik szórakoztatása mellett a családi kikapcsolódást tartjuk szem előtt, a szülőkkel, nagyszülőkkel közös játékkal töltött órák különösen értékesek a gyerekek számára – véli.

A játszótéren többek között régi hagyományok is felelevenedtek, a pásztorjátékban kicsik és felnőttek egyaránt élvezettel mentették ki a bárányokat a „pocsolyából”. Összehangolt, családi csapatmunkát igényelt annak a méhecskének a mozgatása, amivel minél több virágport kellett begyűjteni, itt egyébként mi is próbára tettük ügyességünket.

Aki megunta a játékokat, a kézműves asztalnál készíthetett farsangi maskarákat.

A délelőtt folyamán azt is megtudták a gyerekek, Jancsi hogyan jár túl az ördög eszén, s miként szerzi meg a hattyúvá változó titokzatos leány szerelmét.
 

 

Cseh Zoltán
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.