Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ahogy a művészek látják

2011. március 10. 15:26
„Kolostortok és kertek” címmel kiállítás nyílt a Jezsuita templomban az új Séd-völgyi fejlesztés alkalmából.

– Rendhagyó környezetben, rendhagyó kiállításnak örülhetünk most – e szavakkal nyitotta meg Brányi Mária alpolgármester a Jezsuita templom első tárlatát.


Brányi Mária

A veszprémi képzőművészek képeinek digitális lenyomataiból összeállított tárlat az egész Kolostorok és kertek projekt lényegét fogalmazza meg: múlt és jelen találkozzon egymással, és ebből a találkozásból biztató, sikeres jövő szülessen.

A múlt a Jezsuita templom és a turisztikai útvonalon felelhető középkori emlékek, a jelen pedig a képzőművészek által a színek, objektívek segítségével látható mai Veszprém – a jövő pedig csak rajtunk múlik. Mindezt pedig egy dolog köti össze: a veszprémi szellemiség, a plusz szellemi energia, amely sikeressé tette, és várhatóan sikeressé teszi majd a várost.
Ezt a szellemiséget követhetjük nyomon, ismerhetjük fel, ha végigbarangolunk a Kolostorok és kertek útvonalán.

Ennek a túrának egyfajta szellemi, művészeti változatát kínálja a kiállítás. Hiszen ha belefeledkezünk Jokesz Antal és Szelényi Károly fotóiba, és átadjuk magunkat Hegyeshalmi László, Ircsik József, Kádár Tibor, Udvardi Erzsébet, Környei Ágota, Felhősi István és a többiek képeinek, akkor megismerhetjük Veszprémet. Megismerhetjük hangulatos utcáit, történelmi múltját és az itt élőket egyaránt.

A megújult Jezsuita templom új kiállítóhellyel és koncerthelyszínnel gazdagítja a várost, remélhetőleg tartalmas programok találnak e helyen majd otthonra.

Pethő Imre
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.