Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Almásan szórakoztatnak

2011. március 13. 4:00
Az Alma együttes küldetése, hogy a szövegeken keresztül folyamatosan tanítsák a fiatalokat, s boldog, zenés gyerekkoruk legyen.

15 évvel ezelőtt felnőtteknek szóló dalokat adtak elő az Alma együttes tagjai, majd amikor felkérték őket, hogy állítsanak össze egy gyerek műsort, a nagy sikerre való tekintettel ennél a műfajnál maradtak. A Balaton Plazában rendezett családi napon léptek fel szombaton, a vidám koncertet követően beszélgettünk velük.

Kevés szebb dolog van, mint az őszinte gyermekmosoly, ebből pedig bőven jut nekik. – A színpadon állva feltöltenek energiával a gyerekek, csodálatos érzés nekik játszani. Őszinték, nem lehet rájuk haragudni, még nincsenek elrontva, a szemükből sugárzik a boldogság – meséli érzéseit Buda Gábor, a zenekar alapítója. A koncertjeik alkalmával azonban nem csak a legkisebbeket szórakoztatják. – A poénok egy része valóban a felnőtteknek szól, ezzel szeretnénk elérni, hogy a szülők is szeressenek minket, hiszen ők hozzák el a gyerekeiket – árulja el érdeklődésünkre Maroevich Zsolt, aki brácsán zenél az együttesben. – A csapaton belül is jó pár apuka található, így természetes, hogy lojálisak vagyunk a többi szülőhöz, élvezzék ők is koncertet – értenek egyet a többiek.


Buda Gábor

A dalok azonban nem csak szórakoztatnak, hanem játszva hívják fel a kicsik figyelmét többek között a szelektív hulladékgyűjtésre, vagy éppen a rendszeres mozgás fontosságára. – A gyerekeknek mindent meg lehet magyarázni, tanítani, és meglepően sok mindent megértenek – állítja Buda Gábor. – Az Alma együttes küldetése, hogy a verseken, szövegeken keresztül folyamatosan tanítsuk a fiatalokat, s boldog, zenés gyerekkoruk legyen – teszi hozzá.

Az egyik legismertebb daluk a Ma van a szülinapom, amit az egyik internetes videómegosztón már mintegy négymilliószor töltöttek le. Azt mondják, önálló életre kelt, s nem csak gyerekek hallgatják, fiatalok, szülők küldik egymásnak születésnapi jókívánságaik mellé, sőt, különböző feldolgozások is készültek már.

A rengeteg koncert mellett hamarosan új klipet készítenek, valamint egy nagylemezt is kiadnak ebben az évben, illetve a nyomdában van már egy általuk összeállított képes kottás kiadvány. Emellett egy felnőtteknek szóló albumot is terveznek „almás” stílusban. Sokan vallják, ami bevált, azon nem érdemes változtatni, ezzel szemben ők azt állítják, szükség van az újra, a kísérletezésre.

Aki most lemaradt a koncertről, ne bánkódjon, programnaptárjuk szerint a gyereknapon, május 29-én ismét Veszprémben lépnek fel.  

Cseh Zoltán
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.