Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kalandra fel!

2011. március 20. 2:00 // Forrás: Petőfi Színház/kerikitty.hu
Az előadás zenés utazásra invitál a Föld körül, a gyermeki képzeletet is segítségül hívva. A dalok távoli tájak hangjait hozzák közelebb.

Bérletszünetes előadásként látható a Kalandra fel! című produkció március 20-án (vasárnap) délután három órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Kéri Kitty nagy sikerű, zenés gyermekszínházi darabja remek szórakozást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A zenés interaktív játékban a népszerű színésznő mozgalmas, földrészek közötti utazásra hívja a gyerekeket. Útitársa egy kacsa, akit Bartha Tóni bábművész kelt életre. Molnár Tamás és Benkő László zeneszerzőknek köszönhetően a darabban földrészekre jellemző tradicionális dallamok keverednek, így hallhatunk reggae, rap, country, rock, kelta és arab dalokat is. Az előadást óvodáskorú és kisiskolás gyermekeknek, valamint szüleiknek és nagyszüleiknek ajánljuk.

Kéri Kitty első, gyermekeknek szóló albuma 2007 tavaszán jelent meg. A lemez megjelenését követően újszerű gyerekszínházi előadás jött létre Kalandra fel! címmel, amelyben többek között az albumon szereplő dalok hangoznak el. A kaland végére nem csak élményekkel, de egy igaz baráttal is gazdagabbak lehetünk. A dalok tükrözik a távoli tájak zenei világát, ezáltal különböző zenei stílusokkal is megismerkedhet a fiatal közönség.

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.