Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bábozó gyerekek

2011. március 20. 4:00
A baráti találkozás, egymás segítése volt a fő célja a Simonyi Gyermekbábos Találkozó szervezőinek, amikor életre hívták a rendezvényt.

Idén második alkalommal rendezték meg a Simonyi Gyermekbábos Találkozót március 19-én Veszprémben, melynek a Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskola adott otthont. A rendezvényt Ebele Ferencné, az intézmény igazgatója nyitotta meg.

– A bábjáték nem csak szórakozás, hiszen amikor a gyerekek kezébe kerül egy báb, alakul a személyiségük is. Ma közel 150 gyermek produkcióját láthatjuk – fogalmazott Ebele Ferencné.


Fodor Csabáné

– A baráti találkozás, egymás segítése volt a fő célunk akkor, amikor tavaly életre hívtuk a bábos találkozót – árulta el Fodor Csabáné, aki az iskola csoportját készítette fel az előadásra, valamint a találkozó szervezője. – A megyében nem volt olyan rendezvény, ahol a megyei bábcsoportok találkozhattak volna, így arra gondoltunk, megpróbálkozunk ezzel a lehetőséggel. Nem versenyt, hanem találkozót hirdettünk. A versenyeken a kollégáknak sokszor rossz tapasztalatuk volt. Ugyan van zsűrink, de annak tagjai csak tanácsokat adnak. Ennek mindenki nagyon örült, így rögtön az első alkalommal 9 csoport, idén pedig 10 jelentkezett. Utólag a Felvidékről még ketten jelezték részvételüket, de sajnos már lecsúsztak a rendezvényről, ám van, aki eljött megnézni.

Először a Napsugár Bábcsoport, a Simonyi iskola növendékei mutatták meg tudásukat a Háry János című bábjátékban. Felkészítőjük, Fodor Csabáné már 18 éve bábozik, most úgy gondolta, egyfajta összművészeti előadást állít színpadra. A bábjátékon kívül tánc és énekes elemek is voltak a darabban. A kellékeket általában az iskolában készítik, idén egy bábkészítő alkotta meg a Háry János „szereplőit”.

Utánuk láthattuk még Veszprémből a Kakaska Bábcsoportot, a Csillag Úti Óvoda Bábcsoportját és a Dózsa György Általános Iskola 1/a osztályos tanulóit, de részt vett a rendezvényen még a biatorbágyi Prosperi Inasok, a galántai Manócska Bábcsoport, a pozsonyeperjesi Ugri Bugri Bábcsoport, a dunaszerdahelyi Gézengúzok Bábcsoport, a diószegi Diócska Bábcsoport, valamint a várpalotai Fityfiritty Bábcsoport is.

A zsűri tagjai Módri Györgyi, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze, Sz. Pintér Rozália, a Kabóca Bábszínház művészeti titkára és Tamás Erzsébet bábművész voltak. A találkozó fővédnöke Porga Gyula polgármester.

Janni Anikó
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.