Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kórusok találkozója

2011. március 24. 18:21 // Forrás: Lovassy László Gimnázium
A március 25-én megrendezésre kerülő Kórusok találkozója koncerten találkozhatunk az ország piarista kórusaival és külföldi, testvériskolai kórusokkal is.

"Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek."

Babits Mihály gondolatait választotta Zámbó István tanár úr, a Lovassy László Gimnázium énekkarának alapító karnagya a koncertjeik mottójaként. Ez a gondolat egyben az intézményben folyó művészeti nevelés egyik fontos alappillére is. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az iskola kórusai - a Lovassy Vegyeskar és a Német Nemzetiségi Kamarakórus - hagyományosan kiemelkedő szereplői mind művészeti ünnepeknek (Karácsony, Alma Mater), mind pedig a két évente megrendezésre kerülő kulturális seregszemlének, a Helikoni Ünnepségeknek is.

A március 25-én megrendezésre kerülő Kórusok találkozója elnevezésű koncerten a lovassys kórusokon kívül találkozhatunk az ország piarista kórusaival és a külföldi, testvériskolai kórusokkal is.

A fellépők névsora és a részletes program itt olvasható.

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.