Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mindig újrakezdeni

2011. március 31. 11:24
Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága című darabja vígjáték, amely egy ember megpróbáltatásait mutatja be. Nagy és igazi remekmű.

Valló Péter Kossuth-és Jászai-díjas, Érdemes művész három éven belül harmadszor rendez a Veszprémi Petőfi Színházban. Az Édes Anna és A bugyogó után most a Figaro házasságát állíja színpadra a veszprémi társulattal és Pindroch Csabával, akit Almaviva gróf eljátszására kérte fel, mivel szerinte ez a szerep nagyon jól áll a színésznek.

– Keretet ad az egész életemnek, hiszen itt kezdtem a pályámat 1972-ben, itt rendeztem a vizsgaelőadásomat is, többször vissza visszatértem, és már három éve dolgozom itt folyamatosan. Nagyon szeretek itt lenni, a várost is és a színházat is nagyon kedvelem. Nekem ez igazán jó érzés – mondta el Valló Péter.


Valló Péter

Természetesen ebből az előadásból sem hiányozhat Dobra Mária, aki a Petőfi Színházban szép lassan Valló tanítvánnyá válik, csakúgy, mint a teátrum többi színésze is. – Amikor az Édes Annát rendeztem, akkor választódott ki Dobra Mária. Együttműködtünk vele, nagyon szépen játszott és a következőben megint találtunk egy darabot, ahol együtt dolgozhattunk. Most két fiatal színésznőre van szükség, Mária játssza Susanne-t. De például a Kőrösi Csaba is mindig benne van a darabjaimban, szeretem ezt a társulatot – mondta.

Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága című darabja vígjáték, amely egy ember megpróbáltatásait mutatja be. Nagy és igazi remekmű.

– Van egy ember, aki mindent kipróbál az életében és végre, annyi sok nehézség és csalódás után szeretne révbe érni, boldog lenni. Be akarja fejezni hányattatott életszakaszát. Talál egy nőt, akivel szeretné összekötni a sorsát, de minden lehetséges nehézség az útjába keveredik. Lázadás a körülményei ellen, a saját boldogságáért, egyszemélyes szabadságharcot folytat. Mielőtt az ember megpróbál a körülményeket okolva összeroppanni, példát vehet egy ilyen alakról. Ő az, akit akárhányszor pofán vágnak, mindig föláll és megpróbálja újrakezdeni, mindig megpróbál valamit kitalálni, hogy folytatódjon. Nem roppan össze semmitől. Ez az érvényes üzenete.

– Nem tudok csak a röhögtetésre koncentrálni. Vígjáték, tehát remélem nagyon sokat fognak nevetni a veszprémiek. Azért van egy kísérlet arra, hogy rendesen, komolyan elemezve elmeséljük ezt a történetet. Lehetséges, hogy nekünk sok aspektusából humorosnak tűnik, de a szereplőknek, akik benne vannak, nagyon sok konfliktussal kell szembenézniük. Mind a két részét próbálom a történetnek elmesélni, úgy hogy eközben elég humoros lesz. Nevezhetjük vígjátéknak, de nem nevezhetjük bohózatnak, hiszen vannak benne komolyabb részek is – mondta a rendező.

A Figaro házassága című előadás bemutatója április 1-én, pénteken este hét órakor lesz a nagyszínpadon.

Janni Anikó
Melczer Zsolt
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.