Mint ismeretes, a bakonyi hölgyek teljesítették az idény elején megfogalmazott elvárást, s a 8. helyen zárták a kézilabda élvonal alapszakaszát. Így kivívták a részvételt az 5-8. helyért zajló rájátszásban, ahol a Veszprém egy, a Dunaújváros kettő, a Békéscsaba három, a Fehérvár pedig négy bónuszponttal kezd.
Teljesítették a célt!
Az eddigi küzdelmek mérlegét Gyurka János vezetőedző vonta meg, aki a folytatásbeli várakozásiról is beszélt a vehir.hu megkeresésére.
– Az együttes teljesítette az elvárást, s a középházba került. Minek köszönhető, hogy át tudták ugrani azt a bizonyos lécet?
– Véleményem szerint annak, hogy egyre inkább kezdett összeérni a csapat. Törvényszerű, hogy az új játékosok nem tudják egyből felvenni a szükséges frekvenciát. Legalább fél év szükséges ahhoz, hogy egy játékos megszokja az új játékstílust és környezetet. Most sem vagyunk teljesen érettek, de az idény első feléhez képest már jobb kézilabdát tudunk játszani, A célunkat teljesítettük azzal, hogy bejutottunk a legjobb nyolc közé. Ehhez szükségesek voltak a meglepetés mérkőzéseink, amelyekkel hazai pályán szolgáltunk. Ezzel is igazolta a csapat, hogy többre hívatott. A szükséges jó egyéni teljesítmények is megvoltak, felváltva jeleskedtek a húzóembereink.
– Összességében elégedett?
– Fázisaiban voltak szép dolgaink, teljesen azonban nem lehetek elégedett. Sok tényezőben érettebbnek kellett volna lennünk. A küzdőszelem még nem alakult ki kellően. Hozzáállásban is adódtak néha-néha problémaink, amely a csapategység rovására ment. Harapósabb, dinamikusabb játékot szeretnék.
– Mi a célkitűzés a középházban?
– Hátrányból indulunk, hiszen csak egy bónuszpontunk van. Éppen ezért kicsit keserű a szám íze, hiszen az alapszakasz utolsó meccsén több volt a társaságban, s ha akkor nyertünk volna, eleve két ponttal kezdenénk. Ott és akkor azonban érezhető volt egy bizonyos fokú elégedettség az alakulaton. Visszatérve a kérdésre: kell célkitűzés a lányok elé, ezért, ha lehetőség nyílik, egy helyezést szeretnénk előre lépni. Ha a csapatban munkálni fog a bizonyítási vágy, s a megfelelő hozzáállás, akkor képes is lesz elérni ezt. A másik célunk pedig, hogy a hazai találkozóinkat megnyerjük. Szeretnénk kiszolgálni a közönségünket, mert megérdemlik.
– Mire fektették a hangsúlyt az elmúlt két hétben?
– A Fehérvár elleni utolsó meccsen nagyon lassan, s elégedetten játszottunk, amit nagyon gyorsan megtorolt a rivális. Ellenfelünk sokkal többet futott nálunk, harciasabb és dinamikusabb volt. Az elmúlt időszakban is ezeken próbáltunk javítani. Most kicsit fáradt a társaság, de két nap múlva már mindenkinek pörögni kell.
– Máris revánsot lehet venni a „mumuson”…
– Azért dolgoztunk egész évben, hogy ide érjünk. Éppen ezért ezen a hat meccsen érettebb játékot kell nyújtanunk. Bizonyos szempontból jó, hogy megint velünk találkozunk, hiszen még friss az élmény. Fontos számunkra, hogy egyszer végre már mi jöjjünk le győztesen idehaza a pályáról. Ehhez nagyon kell akarni. Az ellenfél egyes játékosai "mumusaink", akik szinte nem tudnak rosszul teljesíteni ellenünk. Őket le kell vennünk a pályáról. Az Alcoa ez idáig könnyen ránk erőltette az akaratát, amit mi rend szerint el is fogadunk. Itthon most már ennek fordítva kellene történnie. Ehhez az kell, hogy hatvan percen keresztül küzdjünk – hangsúlyozta a szakamber.
Meg kell szakítani a rossz sorozatot
A sors fura fintora, hogy a mienk az ellen a Fehérvár ellen kezdhetnek a középházban szombaton (18 órától) a Veszprém Arénában, amely gárda vendégeként vereséggel zárták az alapszakaszt. A szomszédos megyeszékhely együttese sajnos nem a közelmúltban tört először borsot Ábrahámék orra alá. A már említett idegenbeli fiaskó mellett az idei veszprémi bajnokin és kupameccsen is Triscsukék örülhettek, az előző kiírásban pedig éppen az Alcoa ütötte el a mieinket a középmezőnytől. Éppen ezért ideje lenne, hogy a Barabás-lányok megszakítsák a Fejér megyeiek sorozatát.
Április 09. (szombaton) 18.00
Veszprém Barabás KC–Alcoa Fehérvár KC
Női kézilabda NB I, rájátszás az 5-8. helyért, 1. forduló:
Veszprém Aréna