Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pedagógusok a kistelepülésekért / Pályázati felhívás - 2011

2011. április 13. 13:06
A Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány „Pedagógusok a kistelepülésekért” díj elnyerésére hirdet pályázatot.

Az alapítvány kuratóriumának döntése alapján 2011-ben legfeljebb három pedagógus részesülhet ebben az elismerésben. A Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány olyan, a térségben élő és tevékenykedő pedagógusokat részesít elismerésben, akik a térséghez tartozó kistelepüléseken több évtizedes, magas színvonalú szakmai tevékenységet folytattak; szerepet vállaltak a tehetséggondozásban, a település kulturális programjainak szervezésében, a közösségi értékteremtésben; nagy hangsúlyt fektettek a diákok felzárkóztatására, segítettek a továbbtanulásra való felkészítésben; a gyermekvédelem területén végeztek kiemelkedő és elismerésre méltó munkát.

A díj elnyerésére képviselőtestületek, szülői közösségek, civil szervezetek állíthatnak jelölteket. Pályázni a jelölt nevének, korábbi vagy jelenlegi munkahelyének megjelölésével és a jelölés indoklását tartalmazó ajánlólevél kíséretében írásban lehet.

A pályázatokat zárt borítékban az alapítvány címére kell eljuttatni:
Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány
8248 Nemesvámos, Petőfi Sándor utca 59.
A borítékon fel kell tüntetni: „Pedagógusok a kistelepülésekért”
A jelölés beérkezésének határideje: 2011. május 16.

A pályázatok elbírálását az alapítvány kuratóriuma által felkért védnöki testület végzi. A védnöki testület tagjai: Dr. Dobos Krisztina, Szautner Antalné, Garai György és Halmay György.

A díjazottak a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. által, kifejezetten erre az alkalomra felajánlott egyedi tárgyjutalomban és 50 000 Ft /fő pénzjutalomban részesülnek.

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.