Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mostantól VeszprémFest

2011. április 14. 19:20
Új névvel, új logóval, karcsúbb költségvetéssel, de a megszokott színvonalon várja az érdeklődőket a Veszprémi Ünnepi Játékok.

– Mára a város szimbóluma lett a VeszprémFest – fogalmazott köszöntőjében Veszprém polgármestere. Porga Gyula elmondta, a nehéz gazdasági környezet ellenére idén nagyobb összeggel támogatják a fesztivált, hiszen Veszprém egyik kitörési pontjának a kultúrát tartja.

Megtudhattuk, hogy az E-on Hungaria továbbra is kitart a koncertsorozat mellett. A döntésüket a válság ellenére az motiválta, hogy ők inkább vidéken vannak jelen, tehát a szponzorációjukat is ott akarják kifejteni.


Mészáros Zoltán

A köszöntők után Mészáros Zoltán, a fesztivál vezetője bemutatta a július 27. és 30. között városunkba látogató művészeket. A sort Gilberto Gil, az egykori brazil kulturális miniszter együttese kezdi 27-én, szerdán. Gil 7 Grammy-díjja, illetve az eddig kiadott 50 lemeze bizonyítja, hogy kiválóan szólaltatja meg világzenéjét, ami főleg a dél-amerikai ritmusokra és a jazzra épül. Őt követi csütörtökön a popos beütésű acid jazzt játszó Incognitó Londonból. Aki kilátogat a koncertjükre, erős vokális hangzásra, fúvósokra és fergeteges hangulatra számíthat, mert rajtuk kívül még fellép a skandináv Nils Landgen Funk Unit is.

A klasszikus vonalat a Keller András vezényelte Concerto Budapest képviseli 29-én. A zenekar Snétberger Ferenccel és az Amadinda Ütős Együttessel lép fel. A VeszprémFestet vasárnap a szenegáli Youssou Ndour zárja. A soul, jazz és karibi muzsika elemeit sajátosan vegyítő csapat frontemberét Peter Gabriel előadásairól ismerhetjük.

Az elképzelések szerint idén lesz nulladik nap, amelyen a Petőfi Színház a Pomádé király új ruhája című gyerekoperát mutatja be, a plusz napon pedig – a szokásoknak megfelelően – az Auer Szimfonikusok lépnek fel Kováts Péter irányításával.

A tervek szerint a koncerteknek a Szentháromság tér nyújthat otthon, rossz idő esetén pedig a Veszprém Arénában lépnek fel az együttesek.

Sajnos idén még az NKA-tól nem kapott támogatást a VeszprémFest. Ha sikerül támogatást szerezni, akkor két kísérőrendezvényre is sor kerülhet. Egyiket a felújított Jezsuita-templomba tervezik, Liszt programmal, a másikat az Óváros térre, ahol a főszerepet a bor és a jazz játssza.

Az új honlapon már megtekinthető a program, és jegyet is vásárolhatnak az érdeklődők.

Pethő Imre
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.