Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Művészi életképek

2011. április 30. 19:11
Egy nyitott műteremre hasonlított az Óváros tér szombaton, festés, rajz, fotózás és a művészet egyéb fajtái is képviseltették magukat.

Debreczeny Zoltán és művészbarátai vonultak ki a térre, hogy egy kellemes napot töltsenek el együtt az arra járókkal, közösen alkotva, összhangban egymással és a környezettel. – Turisztika, művészet és giccs együtt – fogalmazott a rendezvényt megálmodó festőművész, aki immáron negyedik alkalommal keltette életre Veszprémben a nyitott műtermet.

A téren megfordulók örömmel nézték végig egy-egy kép megalkotását, a bátrabbak maguk is modellt álltak, a szerencsések pedig ajándékkal távoztak.

Járai Márk utcakoncertje messziről odacsalogatta az érdeklődőket, akik örömmel vizslatták a művészeket munka közben. A térre érve talán azt is elfeledték, hova tartottak, hosszasan megpihentek az árnyékot adó fák alatt.

Megtiszteltetésnek érezte a közös program lehetőségét a házigazda Óváros Art Galéria vezetője. Kalmár Katalin érdeklődésünkre elmondta, ezúttal nem csak Veszprémből érkeztek művészek, hanem például a fővárosból is. Bízik benne, hogy egy szoros együttműködés jön létre, s a jövőben rendszeressé válnak a kitelepülések.

Annyi bizonyos, június utolsó szombatján ismét kinyit a műterem, s várják mindazokat, akik nyugodt, kellemes környezetben szeretnének eltölteni egy kis időt.


 

Cseh Zoltán
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.