Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Színházi szemlén a Kabóca

2011. május 3. 12:35 // Forrás: Kabóca Bábszínház
Május 2-8. között rendezik meg Budapesten a VI. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlét, melyen a Kabóca Bábszínház is részt vesz.

A Marczibányi téri Művelődési Központban 21 színházi társulat mutatkozik be 23 előadással, melyeket a szemletanács tagjai 79 benevezett és általuk megtekintett előadás közül választottak ki.

A szemlére a Kabóca Bábszínház társulata is meghívást kapott. Álom-álom, kitalálom…című előadásukat május 6-án mutatjuk be a budapesti közönségnek.

A színházi szemlére készül egy Gyermek- és Ifjúsági színházi kiadvány, mely a szemlén szereplő előadásokon kívül azoknak az értékes, színvonalas produkcióknak a leírását is tartalmazza, amelyeket a szemletanács tagjai a benevezett előadások közül az ország közművelődési és oktatási intézményei számára meghívásra, megtekintésre ajánlanak. Ebben a kiadványban az Álom-álom, kitalálom... és a Jancsi meséi című előadás is szerepel.

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.