Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szakrális igézetben

2011. május 6. 20:17
A Kárpát-medence nagy formátumú magyar képzőművészeinek – a szakralitás jegyében fogant – alkotásaiból látható kiállítás a veszprémi várban.

Az Ars sacra – Szakrális művészet a Kárpát-medencében és Közép-Európában című tárlat 1997-ben indult útjára a régióban. A kiállításon 111 (veszprémi, Veszprém megyei, továbbá a Kárpát-medencei) alkotó 270 munkája mutatkozik be, ezúttal öt helyszínen, a Szentháromság teret körülölelő kiállítóhelyeken – ismertette Nagy Károly, a kiállítás kurátora a péntek délutáni megnyitón. A szakralitás apropóját II. János Pál boldoggá avatása adta.


Márfi Gyula

Márfi Gyula érsek a kiállítás megnyitásaként a szakralitás lényegét fogalmazta meg. – Az a fontos, hogy az alkotásoknak valamilyen kapcsolata legyen Jézus Krisztussal, aki bűneinkért kereszthalált halt, s megigazulásunkért feltámadott – mondta. – E kiállítás megtekintése legyen alkalom számukra a bűneinkért halált szenvedett, s az üdvösségünkért feltámadt Krisztussal való találkozásra – kérte Márfi Gyula.

         

A megnyitó alkalmával a megjelentekhez szólt még Eperjes Károly színész, valamint Dohnál Tibor festő, szobrász. – Isten maga volt az első szakrális művész, amikor megalkotta az embert – fejtette ki Nagy Károly kanonok. – Az a művész, aki ezt a témát dolgozza fel, alkotásában keresi az Istent – tette hozzá.

A szakrális alkotások a Veszprémi Érsekség, a Szent Mihály Plébánia és altemplom, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény és a Vár Galéria termeiben tekinthetők meg.
 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.