Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C

Szegeden is kiütéssel nyert az MKB

2011. május 8. 13:03
A veszprémi férfi kézilabda együttes 13 találattal nyert Szegeden, így május 22-én bajnoki címet ünnepelhet az Arénában.

A férfi kézilabda élvonal döntőjének második ütközetén a Pick Szeged együtteséhez látogatott a címvédő MKB VKC. Mint ismert, az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcának első, veszprémi ütközetén a bakonyiak diadalmaskodtak hét találattal.

A vendéglátóknál az első meccset sérülés miatt kihagyó Katzirz és Vadkerti mellett az ujjsérülést szenvedő Sulc is kimaradt, a mieinkénél azonban Perez és Vujin is a keretbe került.

A vendégszektort teljesen megtöltő veszprémi drukkerhad legnagyobb örömére – a szegediek szerint az első mérkőzésen sportszerűtlen – Sulic zörgette meg először a hálót, majd Császár duplázta meg az előnyt. Lékai és Zubai révén kisvártatva egyenlített a házigazda, Iváncsik Tamás és Vujin jól helyezett lövése után ismét kettő volt a Mocsai-csapat előnye (7. perc: 2:4). A folytatásban szorosan ott loholt a címvédő nyakában a Pick, Bajorhegyi vezetésével mínusz egyre is feljöttek (15. perc: 6:7), egyenlíteniük azonban nem sikerült.

Sulic már a játékrész közepén begyűjtötte a második kétperces kiállítását, így a folytatásban Vilovski töltötte be a beállós posztot az MKB-ban. A játékrész utolsó harmadának kezdetén még mindig látótávolságon belül volt az ellenfél (21. perc: 8:10), ám Peric kiválóan elkapta a fonalat, s zsinórban védte a meglehetősen tanácstalanul támadó Tisza-partiak lövéseit. A mieink eközben az Iváncsik-fivérek főszereplésével öt alkalommal mattolták a játékszerrel keveset találkozó Tatait. A Skaliczki-csapat majd’ tízperces gólcsendjét Bajorhegyi törte meg, kialakítva a félidei 9:15-ös állást.


archív fotó

A hazaiak kezdték nagyobb lendülettel a második játékrészt, mínusz négynél (35. perc: 13:17) a felzárkózás halvány reménye is felcsillant számukra, tovább csökkenteni azonban már nem tudták a különbséget. Sőt, Grünfelder kihagyott büntetője után a veszprémi közönség kedvenc, Lusnyikov lőtt ziccerből Mikler kapujába. Lékaiék számára továbbra is komoly fejtörést okozott a remeklő veszprémi hatos fal áttörése, miközben Iváncsik Gergőék szebbnél szebb megmozdulásokkal növelték nyolcra a különbséget (42. perc: 14:22). Az újszegedi sportcsarnok szinte robbant a hangorkántól, ám ezúttal nem a megszokott „Pick Szeged” kiáltás zúgott, hanem az „Építők” rigmus.

A szegediek gyakorta kézilabdázhattak emberelőnyben, a mieinket viszont ez sem zavarta. Peric eszén büntetőből sem tudtak túljárni, így kevéssel a találkozó háromnegyede után tízet számolhattak a bakonyi szimpatizánsok az ellenfélre (47. perc: 15:25). Az utolsó negyedórában fiatal játékosait, köztük harmadik kapusát, Tóth Mihályt is becserélte Skaliczki-mester, a mieinknél viszont a közönség „követelése” ellenére sem kapott lehetőséget Fazekas. A végjátékban a veszprémi szurkolók ünneplése közepette Gulyás és Vujin is megszórta magát (53. perc: 18:31), miközben a Csongrád megyei nézőknek a már említett fiatalok egy-egy szép megmozdulásán kívül semmi oka nem volt az örömre.

A címvédő rendkívül magabiztosan nyerte a döntő második felvonását is, így újabb sikere esetén május 22-én ismét bajnoki címet ünnepelhet a Veszprém Arénában.

Férfi kézilabda NB I döntő, 2. mérkőzés:
Pick Szeged–MKB Veszprém KC 20:33 (9:15)
Újszegedi sportcsarnok, 3000 néző. Vezette: Dobrovits, Tájok.
Szeged: Tatai – Stranoysky 1, Butenko 1, Herbert, Beocanin 1, Zubai 1, Törő 5 (2). Csere: Mikler, Tóth M. (kapusok), Lékai 4, Bajorhegyi 3, Balaz 1, Grünfelder 1, Nagy N. 2, Kupcsik
Vezetőedző: Skaliczki László.
Veszprém: Peric – Iváncsik T. 3, Vujin 7 (3), Császár 1, Sulic 1, Terzic 3, Iváncsik G. 7. Csere: Laluska, Lusnyikov 1, Eklemovics 1, Gulyás 5, Vilovski 4.
Vezetőedző: Mocsai Lajos.
Hétméteresek: 5/2, ill. 4/3.
Kiállítások: 2, ill. 12 perc.

Nyilatkozat (a mérkőzést közvetítő RTL Klub televíziónak)

Iváncsik Gergő: – Nem gondolom, hogy ekkora a különbség a két csapat között, mi azonban jobban akartuk a győzelmet. Van még egy harmadik meccs, ami mindig a legnehezebb.

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.