Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A művész-tanár képei a Hemóban

2011. május 9. 20:40
A Csodálatos világ címmel nyílt meg Kerpel Péter művész-tanár, a Pápai Református Gimnázium oktatójának fotóit és grafikáit bemutató tárlat.

Bakcsi András igazgató köszöntőjét követően Kovács Norbert, a megyegyűlés alelnöke ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a kiállítást a napokban. Elhangzott, Kerpel Péter a várpalotai Thuri rajztagozatán végzett Újhelyi Gábor festőművész tanítványaként. Másoddiplomásként kitüntetéssel végzett rajztanári szakon, majd visszatért – immár tanárként – gimnáziumába, majd 1994-től a Pápai Református Gimnáziumban biológia-földrajz-rajz szakos tanárként okítja a tanulókat, alakítja művészi énjüket.

Fotói a természetről szólnak, az izzó naplementétől a fagyott rózsáig. A fényképezőgépet elsütni gyerekjáték, a megfelelő pillanatot elkapni szerencse, a nézőre gyakorolt hatást elérni művészet – mondta Kovács Norbert. Borbély Lajos festőművész szerint a kiállítás demonstráció egy korszerű, vizuális pedagógiát oktató képzőművész pedagógus hitvallásából.

A megnyitón közreműködtek a Csermák Zeneiskola növendékei: Nagy Bianka és Kápli Dorottya.

A tárlat május 22-ig látogatható a Hemóban.
 

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.