Mint minden eredetről szóló elbeszélésnek, a Biblia első könyveinek is az a célja, hogy megalapozza egy nép ill. vallási csoport önazonosságát. Ehhez nem történelmi tényekre, hanem olyan gyökerekre van szükség, amelyek a történelem viharai között is képesek megtartani az illető közösséget. Eddig főleg ilyen elbeszélésekkel találkoztunk. Az ókori Izrael királyságát leíró könyvek esetében azonban már más a helyzet: Itt már találkozunk olyan leírásokkal, amelyek valódi történelmi forrásként értelmezhetők, s amelyekből rekonstruálhatjuk a közel háromezer éves történéseket. Természetesen ezek a könyvek sem adattárak, hanem olyan elbeszéléseket tartalmaznak, amelyek bemutatják és egyúttal értékelik is egy-egy fontos személy életét. Az értékelés alapja a bibliai könyvekben az Istenhez és a jeruzsálemi központi szentélyhez való hűség. Így országukat felvirágoztató nagy királyokat is gonosznak bélyegeznek meg, és tehetségtelen, de jámbor uralkodókat is megdicsérnek. Ez az értékelési rendszer egyrészt arra mutat rá, hogy egy-egy esemény különféle szempontok alapján mennyire más fényben tűnik fel; másrészt világossá válik az is, mennyire más szempontok alapján értékeltek az ókori emberek, mint mi tesszük ezt a XXI. sz. elején.
Saul még törzsi alapokon került trónra, fő célja a filiszteusok által jelentett veszély elhárítása volt. Az ő udvarában jelenik meg Dávid, a Betlehemből származó fiatalember. Első feladata a király szórakoztatása, később barátságot köt Saul király fiával, Jonatánnal, majd feleségül veszi a király egyik leányát. Felemelkedése a népmesék motívumára emlékeztet, ahol a legkisebb fiú sok veszélyen diadalmaskodva nyeri el a király leányának kezét. Dávid emellett egy kisebb sereg vezetője lesz, amellyel nagy sikereket ér el. E sikerek miatt Saul féltékeny lesz rá, már nem segítőt, hanem konkurenciát lát benne, ezért száműzi udvarából. Dávid karrierje úgy tűnik, hogy megtörik, bujdosó lesz belőle. Bujdosásai idején Dávid különféle okokból kegyvesztett emberekkel ismerkedik meg, akikből külön sereget toboroz magának. Jó diplomáciai kapcsolatot épít ki a filiszteusokkal (Izrael fő ellenségeivel) is. Így rövid idő alatt Dávidnak lehetősége nyílik a politikai elit és a királyság árnyoldalában élők megismerésére. Így szerzett kapcsolatai és tapasztalatai készítik fel őt arra, hogy egykor egész Izrael uralkodója legyen.
Saul halála után Dávidot Júda törzse (Izrael területének egyik déli „tartománya”) királlyá választja. Az északi törzsek uralkodó nélkül maradnak, így szintén Dávidot választják uralkodóul, így hamarosan Dávid lesz egész Izrael királya. A különféle törzsi ellentéteket megpróbálja elsimítani. Elfoglalja az akkor még idegen kézben lévő Jeruzsálemet, és uralkodói székhelyének építi ki. Ezzel megszűnik a különböző törzsektől való függése. Az egység megteremtése céljából Jeruzsálembe központosítja uralmát, és vallási központot épít ki. A korábbi törzsi alapon szerveződött társadalom lassan átalakul, és megteszi az első lépéseket a központosított királyság felé.
Dávid kihasználja a környező birodalmak tehetetlenségét, és hódító háborúkba kezd. Először is a filiszteusokra mér megsemmisítő csapást, amivel végérvényesen ártalmatlanná teszi Izrael korábbi fő ellenségeit. Később déli, északi és keleti irányban is hatalmas területeket hódít meg, adófizetőivé téve a szomszédos államokat. Így Dávidnak sikerül kiépíteni egy az ókori mértékek szerint is jelentős birodalmat. E birodalomnak azonban maradt egy gyenge pontja: Kül- és belpolitika, a birodalom egysége mind Dávid személyéhez kötődtek. Felmerült tehát az utódlás nehéz kérdése: Ki veszi majd át e nagyhatalom kormányzását, ki lesz képes arra, hogy továbbra is egységben tartsa e sokszínű birodalmat? Izraelben korábban mindig a törzsek választották meg az uralkodókat, a bírákat, akik hosszabb-rövidebb ideig vezették sikerre övéiket. Dávid birodalma azonban olyan nagyra nőtt, hogy a szokott módon nem lehetett uralkodót választani. Maga Dávid pedig gyengének bizonyult ebben a kérdésben. Ezért több trónra pályázó fia is megpróbálta magához ragadni a hatalmat. Dávid nem lépett fel ellenük elég erősen, így meggyengült a birodalom belső egysége. Végül Dávid Salamon nevű fiát jelöli utódjának. Mivel e döntés meglehetősen önkényesen született, ezért Salamonnak nagy erőfeszítéseket kell majd tennie hatalma megszilárdítására.
A bibliai elbeszélések Dávidot kétféle szempontból mutatják be. Egyrészt mint ideális uralkodót, akinek először és utoljára sikerült Izrael államnak sikeres kiépítése. Főleg a később keletkezett szövegekben találkozunk Dávid idealizált bemutatásával, aki így egyre inkább eszményképpé válik. Nehéz időkben ezen elbeszélések tartották ébren a reményt: ha lehetséges volt korábban a felemelkedés, ez a lehetőség nyitva áll a jelenben, ill. a jövőben is. Más elbeszélések azonban rámutatnak e nagy uralkodó emberi oldalára, gyengeségeire, hibáira is. Ezek az elbeszélések nem annyira az uralkodói sikereket vagy kudarcokat emelik ki, hanem a szürkének tűnő hétköznapok csodálatos színvilágát. A sikeres államférfi is gyarló és érző ember, aki alkalmasint hatalmával visszaélve próbál előnyökre szert tenni, de képes megsiratni felkelést szító fiát, akit Dávid seregei nehéz harcokban győztek le. Ezekből az elbeszélésekből kiderül, hogy Dávid – legalábbis a mi fogalmaink szerint – nem egészen teljhatalmú uralkodó. Nem ő áll a hatalmi piramis csúcsán, hiszen felelősséggel tartozik Istennek személyes és politikai tetteiért. A különféle próféták (Isten nevében fellépő emberek) többször is figyelmeztetik, számon kérik hibáit vagy utat mutatnak neki. Amikor tehát Dávidnak fejébe szállna a dicsősége, lehetősége van szembesülni gyengeségeivel, s így megmarad a valóság talaján. Ez teszi lehetővé, hogy nagy hatalma ellenére is ember maradjon, s ne képzelje magát fél vagy talán egész istennek.
Méltán tekinti őt példaképnek az utókor. Hiszen a zsidók számára Dávid országa mind a mai napig Izrael államban létezik tovább, s nekik továbbra is céljuk, hogy akár súlyos áldozatok árán is fenntartsák ezt az országot. A Dávid óta eltelt mintegy háromezer évben azonban ez még senkinek sem sikerült. Éppen ezért Dávid országa egyre inkább idealisztikus képpé vált. Elterjedt az a meggyőződés, hogy csupán a történelem végén állhat helyre ez a nagyhatalom – már nem csupán Dávid méltó utóda, hanem elsősorban Isten közreműködésével. Ezért várja a zsidó nép mind a mai napig azt a Messiást (vagyis felkent királyt), aki helyreállítja Dávid királyságát. Mintegy ezer évvel Dávid király után fellépett egy ember, akit többen Dávid méltó utódjának tartottak. Az illető ugyan sokat beszélt Isten országáról, politikai hatalomra azonban nem törekedett. S bár talán első ránézésre a valóságtól elrugaszkodott idealistának tűnt, aki a háborúktól sújtott, megszállás alatt álló Izraelben békét és gyógyulást hirdetett, számtalan követőre talált. Ők Isten országát nem politikai programokkal, hanem a személyes kapcsolatokban keresik, s meg vannak győződve arról, hogy a külső körülményektől függetlenül lehet Isten jelenlétében, „uralma alatt” élni. Így ők is Dávid országát építik a Názáreti Jézust tekintve Dávid igazi, méltó utódjának…
