Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hetedik helyet érhet a győzelem

2011. május 18. 20:34
A Barabás-lányok pénteken (18 óra) a Dunaújváros vendégeként zárják az első osztályú női kézilabda-bajnokságot.

Az utolsó kör következik a női kézilabda élvonal középházi (5-8. helyért zajló) rájátszásában. A forduló előtt egy pont a különbség a hetedik helyen álló újvárosiak és az őket követő Veszprém között, így bakonyi bravúr esetén a mieink megelőznék a riválist a végelszámolásnál.


Mester és tanítványa
Kiss Szilárd (elől) és Gyurka János (a háttérben) ismét "összecsap"

Veszeliék a legutóbbi játéknapon sokáig partiban voltak a vendéglátó székesfehérváriakkal, ám végül újfent – idén már ötödször – hajtottak fejet a „mumusnak” kikiáltott ellenféllel szemben.

– Nyerhető mérkőzés lett volna az Alcoa elleni. Azonban a második félidőben nem működött megfelelően a támadó játékunk, Triscsukot ezúttal sem tudtunk semlegesíteni, s elkerülhető hétméteres gólokat kaptunk. Ezeken mindenképpen javítanunk kell – idézte fel a találkozót Gyurka János.


Idén rendre nagy csatákat vívott a két együttes

A Dunaújváros ellen több játékelemre is felhívta a figyelmet a szakember, aki külön kiemelte a jó kapusteljesítmény fontosságát.

– Elsődleges szempont, hogy a 3-2-1-es nyitott védekezés ellen megfelelően tudjunk játszani, s ne legyen statikus a játékunk. Ferling játékára ismét fel kell készülnünk. Emellett megfelelő hozzáállásra van szükség: csapatként kell funkcionálnunk. Ehhez jó kapusteljesítmények kell párosulnia, amely bár hosszú-hosszú ideje nincs jelen, remélem, hogy az utolsó mérkőzésen megörvendeztet bennünket.

A vezetőedző nem rejtette véka alá, hogy nagyon hiányzok csapatából a sérült Emberovics és Lengyel. Előbbi hiányában ugyanis egyik átlövőjét sem tudja pihentetni, s a variációs lehetőségei is nagyban leszűkültek. Mint mondta, az elsőszámú kapus, Lengyel hiánya szintén nagy érvágás.


Emberovics (jobbra) még nem segíthet a társakon

A motivációval kapcsolatban a tréner elmondta, hogy mindenkinek magában kell felállítani a célt.

– Nagyon szép lenne, hogyha a hetedik helyen tudnánk végezni, amit nyilván ugyanennyire szeretne a Dunaújváros is. Meglátjuk, hogy kinek fog sikerülni. Itt már a jellem és a karakter az elsődleges szempont. Döntő tényező, hogy ki mennyire sportember, mennyire érzi magáénak a csapatot, illetve mennyire akar bizonyítani önmagának és a társaknak. Abban bízom, hogy mindig lesz olyan, aki hozzá tud tenni a teljesítményhez. Ez jellemzi ugyanis a jó csapatot és az erős közösséget – hangsúlyozta a VBKC mestere.

A két fél idei mérlege egymás ellen

Alapszakasz 10. forduló:
Dunaújvárosi REK–Veszprém Barabás KC 34:27 (17:14)
Alapszakasz 21. forduló:
Veszprém Barabás KC–Dunaújvárosi NKKSE 36:28 (16:18)
Rájátszás az 5-8. helyért, 3. forduló:
Veszprém Barabás KC–Dunaújvárosi NKKSE 28:28 (10:14)

Tabella

5. Fehérvár 5 4 0 1 (157-147) 12 p
6. Békéscsaba 5 3 0 2 (149-143) 9 p
7. Dunaújváros 5 1 1 3 (149-147) 5 p
8. Veszprém 5 1 1 3 (133-151) 4 p

Május 20. (péntek) 18.00
Dunaújvárosi NKKSE– Veszprém Barabás KC
Női kézilabda NB I, rájátszás az 5-8. helyért, 6. (utolsó) forduló
Dunaújváros

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
további cikkek
Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata nyerte a Spanyol Kupát kézilabda Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata nyerte a Spanyol Kupát Ogonovszky Eszter csapata, a bajnok Super Amara Bera Bera - címét megvédve - megnyerte a női kézilabda Spanyol Kupát, miután a vasárnapi döntőben 30-21-re legyőzte a Replasa Beti-Onakot. 2025. március 16. 19:38 Férfi kézilabda Eb-selejtező: hazai pályán döntetlen Montenegró ellen férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda Eb-selejtező: hazai pályán döntetlen Montenegró ellen A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-29-es döntetlent játszott Montenegróval az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán. 2025. március 16. 19:31 Európai kézilabdaligák: Szöllősi-Schatzl két góllal mutatkozott be a Metz-ben kézilabda Európai kézilabdaligák: Szöllősi-Schatzl két góllal mutatkozott be a Metz-ben Az Európa-bajnoki bronzérmes Szöllősi-Schatzl Nadine két góllal járult hozzá a címvédő és listavezető Metz HB 33-16-os győzelméhez a Toulon Métropole Var HB otthonában a francia női kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. 2025. március 15. 8:11 Rosta és Fazekas is magabiztos győzelmet vár Montenegró ellen férfi kézilabda-válogatott Rosta és Fazekas is magabiztos győzelmet vár Montenegró ellen Rosta Miklós és Fazekas Gergő is azt várja, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztosan legyőzi Montenegrót az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán. 2025. március 15. 7:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.