Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Utcazenészek, figyelem!

2011. május 25. 18:59
Már csak néhány napig jelentkezhetnek azok a zenészek, akik vállalják, hogy napokig szórakoztatják a Veszprém utcáin közlekedőket.

A Veszprémi Utcazene Fesztivál tizenegyedik alkalommal várja olyan akusztikusan megszólalni bíró zenészek, együttesek jelentkezését, akik szállás és napi kétszeri étkezés fejében a belvárosában felállított pódiumokon szórakoztatnák a fesztivál látogatóit és a város lakóit. A jelentkezés és a hangzóanyagok beküldésének határideje május 30, a fesztivál idén július 13-16 között hálózza be Veszprémet.

Az összekalapozott "aprópénz" mellett 1 000 000 forint összdíjazásban is részesülhet az a szólista vagy zenekar, akit a fesztivál végeztével a zsűri, illetve a közönség Veszprém utcáinak legjobb muzsikusának választ meg. 500 000 forint sorsáról a háromtagú szakmai zsűri dönt, 500 000 forintot pedig a fesztivál közönsége ítél oda az általuk legjobbnak ítéltnek. A két kategória győztese természetesen ugyanaz is lehet.

Jelentkezni demóanyagok (hang CD, mp3) és/vagy egyéb referenciák, illetve egy pár mondatos bemutatkozás elküldésével lehet. A beküldött anyagok kiértékelését követően a zsűri a jelentkezők közül választja ki azt a 20 produkciót, akiket meghív a versenyre, ahol is egy előzetesen elkészített és közzétett beosztás szerint napi egy órát, - mindennap más és más időpontban és helyszínen - kellene muzsikálni a köz megelégedésére. Fontos, hogy a résztvevőknek mind a négy napon fel kell lépniük a versenyben maradáshoz. A fellépések a belváros utcáin, terein felállított, hangosítással ellátott öt kisszínpadon történnek 16h és 21h között. A beosztásban szereplő fellépéseken kívül mindenki ott és akkor zenél, amikor akar és a közönség elviseli. A fesztivál ideje alatt minden versenyzőnek kollégiumi szállást és napi kétszeri éttermi étkezést biztosítanak a szervezők

A jelentkezés és a hangzóanyagok beküldésének határideje: május 30.
E-mail: z e n e s z @ u t c a z e n e . h u
Postai cím: Veszprémi Fesztiváliroda
8200 Veszprém Pf: 259

A 19 kiválasztott fellépő neve a honlapon kerül kihirdetésre, a maradék egy helyért pedig az OTP jóvoltából a facebookon induló lájkoló versenyen nyílik majd módja versenyezni a 20 vigaszágas jelentkezőnek

A zsűri tagjai:

Mirian Arriaga Fesztivál Igazgató - HAIZETARA FESTIVAL ( Spanyolország )
Stefano Bottoni Program Igazgató - FERRARA BUSKERS ( Olaszország )
Jehan Paumero Zenész, Promóter ( Franciaország )

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.