Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Útkeresés

2011. május 30. 8:42
Május 27-én nyílt meg „Útkeresés” címmel Kerpel Péter művésztanár grafika és festménykiállítása az Íródeákban kávéházban.

Kerpel Péter 1961-ben Várpalotán született, középfokú tanulmányai a Thuri György Gimnázium rajztagozatán végezte, ahol Újhelyi Gábor festőművész alapozta meg képzőművészeti ismereteit. Első diplomája után a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen szerezte meg rajztanári másoddiplomáját, majd régi középiskolájának rajztagozatán nevelte a gyerekeket.

Ezekben az években rendszeresen részt vett a Palotai Műhely kiállításain, Budapesten több kiállítóteremben is bemutatkozott.

Az elmúlt években Pápán és környékén több egyéni és csoportos, Veszprémben több csoportos, 2001-ben Balatonfüreden az Art East Galériában, majd 2003-ban Budapesten a Magyarok Házában egyéni kiállításon mutathatta be műveit.

Veszprémben május 27-én újabb kiállítása nyílt Kerpel Péternek „Útkeresés” címmel az Íródeákban, melynek megnyitóján Némdei Lajos alpolgármester köszöntötte a vendégeket.

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.