Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gazdagítani egymás kultúráját

2011. május 30. 11:19 // Forrás: Petőfi Színház
Porga Gyula polgármestert kérdezte a Veszprémi Petőfi Színház, mi a véleménye a sepsiszentgyörgyi vendégelőadásról.


Részlet a Karnebál című előadásból

- Veszprém lakossága nyitott és fogékony a minőségi előadásokra - büszke a saját társulatára, de szívesen fogad vendégjátékokat is a Petőfi Színház falai közé. Biztos vagyok benne, hogy a sepsiszentgyörgyi társulat ezúttal sem fog csalódást okozni a színházba látogató veszprémieknek. Várjuk őket szeretettel! - mondta Porga Gyula, Veszprém polgármestere.

Porga Gyula a két település kapcsolatának ápolása szempontjából is fontosnak tartja, hogy a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Karnebál című előadása június 2-án és 3-án a Veszprémi Petőfi Színházban vendégeskedik. Ezért is örült annak, hogy Oberfrank Pál a teátrum igazgatója meghívta a produkciót Veszprémbe.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a Veszprémi Petőfi Színház és a sepsiszentgyörgyi színház szakmai kapcsolata immár évtizedekre nyúlik vissza.

- Mondhatom, hogy ez a kulturális kapcsolat politikai ciklusokon, színházvezetői időszakokon, sőt - remélem, nem hangzik túlzásnak - évezredeken átívelő. Mint a város vezetőjét, és mint veszprémit büszkeséggel tölt el, hogy a két település színháza ilyen szoros és gyümölcsöző együttműködést ápol, gazdagítva ezzel egymás kultúráját. A két város illetve a két színház jó kapcsolatának erősítése, ápolása a jelenlegi városvezetés számára is igen fontos, hiszen meggyőződésem, hogy az igényes kultúra utat nyit az emberek között éljenek ők a világ bármely szegletében - mondta Porga Gyula.

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.