Csak nézem a veszprémi Napló felvezető címét a mai számban, s nem hiszek a szememnek: botrány kerekedett az óriásplakát pályázat eredményhirdetése okán.
Mielőtt beleolvasnék az írásba, felidézem a döntést hozó zsűri összetételét: Jokesz, Mészáros, Hegyeshalmi. A másik két név érdektelen.
De ez a három?! Szakértelmük, lokálpatriotizmusuk közismert. Ráadásul egyhangú döntést hoztak, tehát a másik kettő egyetértésével született meg a győztes kiválasztása.
Mi lehet emögött? Hol itt a botrány? Mi okozott ekkora felháborodást?
(Aki nem ismerné, a nyertes plakáton a VESZPRÉM − VÁR felirat mellett a Szent Istvánt és Boldog Gizellát ábrázoló emblematikussá vált szoborpár látható sárga napszemüvegben, zöld sziluettel, s a királyné két újjával V betűt formálva a győzelem jelét mutatja.)
És akkor olvasom a megtámadás indokát: „Nem lehet egy ilyen nemzeti nagyságot így kifigurázni. Nem méltó a királynék városához, Veszprém ennél sokkal többet érdemel.” Idézet mindez Forró Páltól, a KDNP városi elnökétől. Segítséget is hív (a párt) sérelmének orvoslásához, városunk polgármesterét. Neki ráadásul − állítása szerint − ígéretét is bírja, miszerint, „ mindent megtesz azért, hogy ne ez a plakát jelenítse meg Veszprémet”.
A legrosszabb ötvenes éveket idézi ez a helyzet: „a párt városi szervezete így döntött…”, szól a dörgedelem. Megszületett a szakmai zsűri döntésével ellentétes politikai verdikt.
Elgondolkodtam. Nem lehet, hogy csak önmagában ekkora sötétség van emögött. Itt valami másnak, vagy másnak is kell lenni a háttérben, hogy ebből egyeltalán ügy kerekedett.
Azt hiszem, rájöttem a megoldásra!
(Bizonyítani nem tudom, így az alábbi verzió nem több egy teóriánál, a lehetséges megoldások egyikénél.)
A fentiekben már körülírt győztes plakát támogatói, vagy maguk a pályázat meghirdetői felismerték, hogy kevés az a negyven óriásplakát felület, amelyre a kinyomtatott anyag felkerülhet, s nem tudja megvalósítani azt a figyelemfelhívásra irányuló célt, amelyet kitűztek, ugyanakkor több, illetve más reklámfelületre nincs pénzük.
A kutya nem foglalkozott volna ezzel a pályázattal és a plakáttal, ha nincs a botrány. Felbéreltek tehát valakit, aki a bortánykeltéssel megtette azt a szívességet, hogy felfigyeljen ránk az országos média.
Így találták meg Forró Pált, a KDNP városi elnökét, mint ahogy Németh László a Harc a jólét ellen című darabjában Csiriz elvtársat, a „derék” agitátort.
Már csak azt kell eldönteni, Forró Pál eszköz, vagy együttműködő partner, konspirátor vagy csak egyszerű áldozat.
Az eredmény mindenesetre bombasztikus siker.
A magát bigottnak, elvakultnak tettető szándék mögötti „valós akarat” elérte célját. Országunk valamennyi sajtóorgánuma a „nemkívánt” plakáttal foglalkozik, ennek a képe jelenik meg mindenütt. Ezek után vélhetően oda is eljut, ahova a botrány nélkül soha, vagyis a nemzetközi médiákba. Mert, hogy eljut, afelől ne legyen kétségünk. Már csak a pellengérre állítás céljából is, amire ismételten okot adtunk, mint annak idején a Rajk szoborral a francia Liberationba.
A sok különbség mellett ugyanis van egy közös pont, nevezetesen, hogy a Rajk szobrot is annak helyszínével együtt a lektorátus nemleges döntése ellenére fogadta el annak idején a városvezetés, mint ahogy most is szembefordult a szakmai zsűri egyhangú voksával.
Veszprém, 2008. 07. 04.
Bősze Ferenc
