Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vízen repülni márpedig lehetséges!

2023. augusztus 24. 23:48
Ezt már az első nap bebizonyították Balatonalmádiban, ahol cütörtökön rajtolt el a CoreComm Balaton Solar Boat Challenge verseny. A nevező tíz csapat közt ott van a Pannon Egyetem napelemes hajója is, a felsőoktatási intézmény pedig a házigazdája is versenynek. Annak a technikai sporteseménynek, amit ezelőtt Monaco kikötőjében tartottak.
 

Összesen tíz csapat áll rajthoz a csütörtöktől vasárnapig tartó versenyem, köztük többen érkeztek Hollandiából, Németországból, Lengyelországból, de két csapattal Magyarország is képviselteti magát.

A Solar Boat Challenge lényege, hogy ultrakönnyű napelemes hajókkal mérik össze tudásukat a csapatok különböző versenyszámokban, úgy, mint szlalomversenyben, gyorsulásban, vagy éppen távolsági versenyben, utóbbinál egészen Balatonfüredig elmegy majd a mezőny, majd vissza a verseny otthonául szolgáló Balatonalmádiba.

Ez a verseny külföldön már régóta nagy népszerűségnek örvend, olyannyira, hogy Monaco-ban, Madeirán és Hollandiában is szerveztek már futamokat, ezekhez kapcsolódik most első magyarországi helyszínként Balatonalmádi.

Az, hogy a magyarokkal kiegészült nemzetközi mezőny augusztus 24-27 között a Balatonon versenyzik egy nagyobb összefogás eredménye, amelyben élen járt a Pannon Egyetem, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros program, de a kezdeményezés mellé állt Balatonalmádi önkormányzata és a Magyar Vitorlás Szövetség is.

A csapatok már a hét elején megérkeztek a tó partjára, ahol szerdán egy szigorú szakmai zsűri vizsgálta át a hajókat, mielőtt csütörtökön elkezdődtek volna a futamok. Ez a szakmai felülvizsgálat azért is olyan fontos hazai szempontból, mert a Pannon Egyetem és a BME színeiben két olyan csapat is rajthoz állt, akiknek saját fejlesztésű hajóikkal ez az első ilyen komoly megmérettetésük.

A solar boat projekt célja egy nagy teljesítményű, napenergiával működő hajó fejlesztése. A projekt fő célja, hogy a hajót a lehető leghatékonyabbá tegyék, nemcsak a hajtáslánc optimalizálásával, hanem az energiafogyasztás különböző eszközökkel történő csökkentésével is. A csapatok például vizsgálják, hogyan lehet minimalizálni a vízzel való súrlódást, és a perifériás elektronika energiafogyasztását, illetve olyan versenystratégiát fejleszteni, amely maximalizálja a hajó hatékonyságát.

E cél elérése érdekében a hajók kialakítása a legmodernebb technológián alapszik, beleértve a könnyű anyagokat, a nagy hatékonyságú napelemeket egyedi fejlesztésű maximális teljesítménypont-követővel (MPPT), valamint egy fejlett, folyamatos fejlesztés alatt álló meghajtórendszert. A hajó napelem panelei összegyűjtik a nap energiáját, amely a napelemes hajó akkumulátoraiban tárolódik. Az akkumulátorok táplálják a hajó elektromos motorját, amely lehetővé teszi, hogy látványos sebességgel haladjon, károsanyag-kibocsátás nélkül.

Mielőtt azonban csütörtökön vízre bocsájtották volna a hajókat, a parton megtartották a nyitóceremóniát is, ahol a szervezők képviselői köszöntötték a csapatokat, majd bemutatkozott mind a tíz alakulat is.

A szervező Pannon Egyetem különböző programokat is szervez az esemény látogatói számára. Többek között fotókiállítást, kalandtúrát, fenntarthatósági aktivitásokat is kínálnak a Szent Erzsébet ligetben. A cél, hogy az emberek minél gyakrabban találkozhassanak a fenntartható életmód gyakorlati és tudatos megvalósításával és a kapcsolódó kutatások eredményeivel, áll a szervezők közleményében.

Pénteken és szombaton tehát, aki kilátogat a balatonalmádi mólóhoz, az testközelből is megnézheti, hogyan küzdenek egymással ezek a hajók, amik kialakításukban és mozgásukban is merőben eltérnek a Balatonon megszokott fehér vitorlásoktól. A verseny záróakkordjaként pedig szombaton kora este felvonulást is tartanak majd a partmenti vizeken.

Hajas Bálint
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.