Kedves, figyelmes, mosolygós, szolgálatkész, elegáns, finom. Milyen is lehetne egy fodrász? Fodrász, aki nem csak a hajunkkal, hanem azon keresztül a lelkünkkel, a személyiségünkkel is foglalkozik. Egy jó haj, egy jól sikerült frizura megváltoztathatja az ember napját, felpörgetheti a hangulatot. Kórosi Tibor tehát nem egyszerűen csak a hajjal, hanem az emberrel foglalkozik, dolgozik.
Színház az egész világ
– Már nem dolgozom a Veszprémi Petőfi színházban. Éppen ezért – vagy ennek ellenére – soha nem felejtem el az ott töltött éveket. Nem is felejthetem, hiszen olyan élményeket kaptam ott, amelyek elkísérnek egész életemben.
Lehetőségem volt együtt dolgozni Bánsági Ildikóval, Balázs Péterrel, Bajcsay Máriával, Gáspár Sándorral, Kéry Kittyvel, Szalma Tamással, Eperjes Károllyal, Feke Pállal és Bujtor Istvánnal. Elmondani, szavakba foglalni a tőlük kapottakat – nem lehet. Nem is érdemes. Ezek az élmények a munkámban jelennek meg: alázat, a másikra való figyelés, a folyamatos tanulás.
A másik nagy élményem – sőt talán az első kolleganőm – Mazurák Klári volt. Szinte mindent tőle tanultam. A színház speciális világ: minden egy pillanat alatt változik, az érzelmek, a hatások. Ebben az érzelmileg felpörgetett világban kell pontosan, hatékonyan dolgozni, miközben figyelni kell a művész lelkiállapotára.
Sokan kérdezik, mi volt a legnagyobb élményem. Sok-sok ilyen van. De talán a legnagyobb mégis Kuna Károly parókája. XIV. Lajos barokk parókáját kellett megcsinálnom estéről-estére. Sajátos munka volt – nagy kihívás volt, aminek sikerült megfelelnem.
A színház örök. A színház szerelem. A színház én vagyok. De elmúlt. Váltanom kellett. De soha nem felejtem.
Szalon a jövő
– Magam sem hittem, hogy egyszer otthagyom a Petőfit. Aztán mégis. Jött egy lehetőség, úgy álltak a csillagok, és léptem: eljöttem. Sokat tanultam a színházban Kláritól, de most már a saját utamat kell járnom, meg kell tanulnom önállóan fodrász szalonban dolgozni.
Próbálom kialakítani a saját stílusomat, megtalálni önmagam. Családias hangulatra és minőségre törekszem. A mi szakmánkban nincs tökéletes, csak ahhoz hasonló. Bizony-bizony egy fodrász – hasonlóan a színészhez – a pillanat művészetét éli meg mindig. Vagyis az adott pillanatban sikeres, de máris jön a következő, amikor újra bizonyítani kell, amikor újabb tökéletest kell alkotni. Ez nem könnyű, és ezért sokat kell tanulni. Azonban a szakmai tudás nem elég: emberi tartás, kedvesség, figyelmesség szükséges ehhez a mesterséghez. Érteni kell az emberhez.
Nagyon szeretnék tanítványt, akinek sokat tudnék adni. Aztán talán jöhet újból a színház. Talán a film, nagyon remélem, hogy egyszer dolgozhatok a filmiparban.
