Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pünkösd

2011. június 12. 8:43 // Forrás: parameter.hu
A húsvét utáni ötvenedik napon, így ebben az évben június 11-én, vasárnap ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét.

Ezen a napon ünneplik még az egyház megalapítását is, azaz pünkösd napját. A pünkösd elnevezés a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik, és minden évben május 10-e és június 13-a közé esik. Pünkösdöt a keresztény egyház születésnapjának is tartják.

"Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje"

Piros Pünkösd napját ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában. Magyarországon is újra piros betűs nap a Pünkösdhétfő. De mi is ez az ünnep? A hozzá fűződő népszokásokat réges-rég elfelejtettük. Vagy mégsem?

Jól tudták a régiek, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák előtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért. Erre szolgált a pünkösd. A templomokban évről évre megemlékeztek erről a napról, a lángnyelveket a pünkösdi rózsa szirmaival helyettesítették, a Szentlélek jelképeként fehér galambot repítettek szabadon. A lányok és asszonyok bíborvörös ruhába öltöztek, befont copfjukat a hagyomány szerint a bal vállukra kanyarítva, a férfiak felöltötték ünneplőjüket és kezdődhetett a mulatság.

Néhány faluban még ma is élnek a pünkösdi hagyományok, játékok, az Alföldön a Pünkösdölés, a Dunántúlon a Pünkösdikirályné járás. A pünkösdikirály választás sajnos teljesen eltűnt, pedig a mai napig él a szólás: Rövid, mint a pünkösdi királyság.

A Pünkösdikirályné járás

A legszebb kislányt választották meg kiskirálynénak, ami nagy tisztesség volt. Mise után házról házra jártak jókívánságokkal, versekkel, énekekkel köszöntve a háziakat, virággal szórták be a szobát. A játék végén a háziak megkérdezték a lányokat: Hadd látom a királynétokat édes-e vagy savanyú? Fellebentve a díszes kendôt megcsiklandozzák a kislány állát. Ha a királyné mosolyog, de a fogát a világért sem villanthatja ki, megnyugszanak a háziak, mert jó lesz a termés. Ekkor a háziak almát, tojást, kolbászt, pénzt ajándékoztak a jókívánóknak.

Pünkösdikirály választás

Amolyan legényvirtus volt, lovas versennyel, tűzugrással, tekézéssel. Aki a legderekabbnak bizonyult, egy évig ingyen ihatott a falu kontójára és minden mulatságra hivatalos volt.A pünkösd az udvarlás, párválasztás ideje. Ilyenkor enyhültek a szigorú szabályok, a leányok bátran mutatkozhattak választottjukkal. A szokások ma már kihalóban vannak, de az ember érzi, ünnepre, pillanatnyi csöndre, játékra, társaságra szükség van most is. Üzenetet hordoznak ezek az ünnepek, az ember és a természet szeretetét hirdetik, csupa olyat, amiben megkapaszkodhatunk és amik által továbbléphetünk. Most majd Pünkösdvasárnap és hétfô után, a keddek és szerdák hétköznapjaiban.

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.