Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy álom megvalósult

2011. július 2. 20:13
Veszprémhez kötődő képzőművészek hagyatékából nyílt állandó kiállítás a Mestermű Galériában.

Vendéglátóként Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket tegnap a Mestermű Galéria előtt abból az ünnepi alkalomból, hogy városunk egykori meghatározó képzőművészeinek – R. Kiss Lenke, Bognár Zoltán, Bojtor Károly, Ircsik József és Kórusz József – hagyatékából állandó tárlat nyílt.

Porga Gyula polgármester megnyitójában hangsúlyozta, a Mestermű Galéria az elmúlt közel két évtizede alatt végig a minőségre törekedett, mindig magas színvonalú tárlatokat szervezett. Ezért is mondhatjuk, a Mestermű Galéria a művészetek otthonává lett, ahova jó betérni, megpihenni, töltődni, kikapcsolódni. Most ez a bemutatóhely a város legendás képzőművészeinek otthona lett – egyfajta csomópontja, és egyben kiindulópontja a helyi kulturális életnek. Évekkel ezelőtt a Bojtor Károly Alapítvány adta az ötletet egy állandó kiállítás létrehozására, és mára az álomból valóság lett.

A művészekről, alkotásaikról ifj. Hegyeshalmi László beszélt. A megnyitón fellépett Uher Bálint és Csóka Levente, a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola két tanulója.

Pethő Imre
Kovács Bálint
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.